„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. április 3., péntek

Keresem a kenyeremet


„Édes jó istenkém, te, aki annyi szegény embert teremtettél. Te aztán tudod. A szegénység nem szégyen, de nem is dicsőség. Akkora kunszt lenne, hogy ide pöttyentenél egy kis vagyonkát. Egy csodával több vagy kevesebb gondold meg. Az isten is teveled.”



Sáros bakancsával nagyokat rúgott a rozsdás szemeteskukába, ténykedésétől ébredezni kezdett a városnegyed, kivirágoztak a betonfalak. A nyikorgó, visító, rozoga konténerből gurulni kezdtek kifelé a rothadt paradicsomok, a szétmállott paprikák, a halszagú konzervdobozok, miegyebek, a csótányok pedig fejvesztve menekültek a helyszínről, besurrantak a sötét pincékbe. A hajnali csörömpölésre szenzációra éhes unatkozókkal teltek meg a tömbházablakok, a nézelődők egyike-másika közérdeket és jó erkölcsöt sértően szórta átkait a lázadóra. Néhány perccel később a hajléktalanból már csupán két égnek álló láb maradt a láthatáron, őfelsége ugyanis belevetette magát a hulladékfaló vasbödönbe.


„Mindegy lenne, bármit is mondok,

Úgyis helyesel a nép.

Ha gazdag lennék, rögtön bölcs lennék.

Lennék én gazdag, mindig templomban ülnék,

És nem a kocsi tetején.

A tejfelt, túrót hordja helyettem más.

Szétosztok finom májat, jó puha barcheszt,

Mindig az ünnep idején.

Jöjjetek csak, nyitva lesz a ház.”


Tippeltem: az ipse feltételezhetően ehető ételmaradékokat, díszes asztalokról lehullott morzsákat keresgél a formátlan kortárs műalkotásban, csecsemők által kiköpött kenyérhéj, gyomorbántalmakat okozó tojáshéj után matat a mocskos tárolóban. Végignéztem, amint lapátszerű tenyerével alaposan összemixeli a láda tatalmát, és kivártam, amíg guberálását megkönnyítendő torkaszakadtából elénekli a nászindulót. Nótázásából arra következtettem, hogy az egykoron ígéretesnek tűnt házasság döntötte ekkora nyomorba, egyedüllétbe. Patkányillatú zubbonyán még a hajdani menyasszonyi csokor legemlékezetesebb rózsaszálának maradványait is felfedeztem.


„Látom már tollal, tüllel pici feleségem,

Ó, az a moszkvai sikk.

Illeg-billeg, libben a szoknya rajt.

Bársonyban térül-fordul, úgy süti nékem

A töltött libanyakat majd.

S képzeljék: ő fogyókúrát tart.”


Öltönyén a virág valamikor színtiszta lehetett, akár a bőrével egyetlen masszát alkotó idejétmúlt inge, ám nyomora mára mindkét tartozékára rányomta hitvány bélyegét. Bizonyos értelemben kiegészítői valamikor olyanok lehettek, mint a hétköznapjai... Mindannyiunk hétköznapjai. Mert fenségének nappalai s éjszakái, amiként azt megtapasztalhattam, mostanság igen színesek, izgalmasak és mozgalmasak, de jó neki!, jaha diha dajdl diga diga diha dajdl, a semmittevés egészen távol áll tőle, messze, nagyon messze. Márpedig ha ekkora lendülettel, jókedvvel üzemel, tesz-vesz és muzsikál, élvezettel, frissen vesz részt a züllött földgolyóbis fenntartásában, egyensúlyának, harmóniájának megőrzésében, kétségkívül packázik is.

Tudtam, nem makulátlan. De az erő, amellyel önfeledt életigenlése, vidámsága s boldogsága, a világmindenség urával szembeni szelídsége s alázatossága a szívembe hasított, arra kényszerített, hogy kívánni kezdjem minden porcikámmal. Eggyé akartam forrni vele, beleköltözni rongyos testébe, aranyos lelkébe.



„Mindegy lenne, bármit is mondok,

Úgyis helyesel a nép.

Ha gazdag lennék, rögtön bölcs lennék.

Lennék én gazdag, mindig templomban ülnék,

És nem a kocsi tetején.

A tejfelt, túrót hordja helyettem más.

Szétosztok finom májat, jó puha barcheszt,

Mindig az ünnep idején.

Jöjjetek csak, nyitva lesz a ház.”


Végül ő lett az életem.

8 megjegyzés:

sat. írta...

lám, mekkora szerencse köll a szegények boldogságáho' - ha az imáinktul rendíthetetlen igaz Úr es azt akarja - hagyatkozzunk csak rá /?
- köszönettel s tisztelettel éltedér'

Fülöp Béla (Károlyi) írta...

Ez igen szép ima lenne, mert az is.
Csak azt nem értem, miért a két rész. Az kétszemélyes ima?
De lehet, hogy nem értem, s bennem van a hiba.
Vers, imavers és próza, de megkapott nagyon!

Fülöp Béla (Károlyi) írta...

Vissza minden, megvilágosulás jött, s igazán megrendültem. Kiderül, mégis, ellopták az "életem'!

Névtelen írta...

nagyon tetszik az 1. képen látható pár - temesváriak, oláhok? jól játszanak? idvözlöm üket es s Néköd es mindön jóut!

Anice kötős blogja írta...

Ezt lehet, hogy nekem írtad. Ma én is a kenyerem után jártam.

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Sziasztok!

Köszönöm a bejegyzéseiteket, örülök, hogy még vannak közös dolgaink és gondolataink, mégha nem is olyan rózsás az életünk, mint amilyennek szeretnénk.

Az első képen látható pár dél-amerikai, azt hiszem, de nem oláh.

Ha tehetitek, töltsétek a szabadban a holnapot, csodálatosak a virágba borult fák, az ébredező pillangók. Tényleg gyönyörű, lelket, testet frissítő most az érintetlen természet.

Kösz még1x.
Szép hétvégét!

Altrev írta...

"Uram, tégy engem a békéd eszközévé,
hogy szeretetet hozzak oda, ahol gyűlölet van,
hogy a megbocsátás szellemét hozzam oda, ahol széthúzás van,
hogy harmóniát hozzak oda, ahol hamisság van,
hogy hitet hozzak oda, ahol kételyek vannak,
hogy örömöt hozzak oda, ahol szomorúság lakik.
Uram, add meg nekem, hogy én vigasztalhassak ahelyett, hogy engem vigasztalnának,
hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, engem értsenek meg,
hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek.
Mert aki elfelejti magát, az találja meg,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az felébred az örök életre."
Szent Ferenc IMÁJA
/Édesapám mesélte, mikor Batthonyán
laktunk, az egyik kocsmában,- mit idéztél- énekelte egy idős ember oly szépen, hogy mindenki csak Őt hallgatta/
Köszönettel és tisztelettel

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Kösz A. R.