„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. március 26., péntek

Aladin leszármazottainak csodalámpája

Szerencsétlenkedésből is rekordot döntögetnek



A világ legnagyobb fémből készült söröskorsójának megalkotása után a világ legnagyobb elektromos lámpájának működésbe helyezésével próbáltak helyet szorítani maguknak a rekordok könyvében és a mennyekben Temesvár jelenlegi elöljárói, ilyen-olyan hangadói, mitugrászai. A fölöttébb vicces eseményről és a tisztségviselők kétes igyekezetéről korábban már beszámoltam (http://gurzoklaraeniko.blogspot.com/2009/12/sotetseg-fenyben-sorvado-kozossegeink.html), amiként arról is, hogy az avatóünnepségen az is kiderült, mennyit (nem) sikerült a bennfenteseknek megtudniuk a 125 évvel korábbi világsikerről.

Azt viszont már nem volt alkalmam a helyszínen átélni, hogy ügyeskedésük végül ügyetlenkedésbe ment át, ezért néhány hónapnyi örömujjongást követően a lámpást alapos restaurálásnak vetették alá. Miért is ne, hisz így a hivatalosan bevallott 35 ezer euró, amit már ráköltöttek, tovább kamatozhat egyes lángeszűek bankszámláján. Utóbbiak alatt többek között azokat értem, akik grammatikailag hibásan festették fel az amúgy semmitmondó s hazug ismertető szövegeket az agyonajnározott alkotásra. Hogy az angol, a francia, a német, az olasz, a spanyol és a román közül melyiket, azt nem tudom, bár ezt illetően is van némi sejtésem. Nekem csak az tűnt fel, hogy a magyar nyelvű bizony átcsapott latinóba, vagyis fel sem került a magyar újításnak emléket állító kompozícióra. Következésképp: a csodalámpa úgy rossz, ahogy van. Nem elég, hogy esztétikailag számomra a teljes bukást vetítette előre, de még azt a célt sem szolgálja, amiért állítólag felállították (ennek történetéről a későbbiekben szólok majd bővebben). Ám hogy mégis betekintést nyújtsak e torz Guiness-kísérlet kulisszatitkaiba, elárulom: 125 évvel ezelőtt Török János polgármester kezdeményezésére világították meg először Európában villanyizzókkal az utcákat. A javaslattevőről persze nem sok szó esett a mágikus műtárgy kapcsán, az indoklás hiányosságától pedig nem lett rosszul senki, csupán attól, néhányan, hogy azért mégis csak kapott „ez a Török” egy büsztöt a személyiségek sétányán. Hát már ez is valami. Ám aki ennyivel, megelégszik, ne is számítson többre, s ne is követelőzzön, nyafogjon a jövőben, amikor majd fizikailag is kisebbséginek fogja magát érezni (ha még nem érzi magát annak).

Ezért nem szeretem, amikor a Böge-parti város multikulturalitásával példázódnak. Hisz milyen tolerancia az, amelyik még az anyanyelvedet sem tűri el egy szerencsétlen, idétlen köztéti lámpán? De megtűri a spanyolt, például, holott hispániai lakosa nem túl sok volt a Bánság fővárosának (azt a pár szefárd zsidót leszámítva, akik tényleg az Ibériai-félszigetről vetődtek el jókedvükben a Bánságba). Vagy talán a spanyolországi eperszedők előtt hajtunk fejet ezzel a jelképépítéssel, azok előtt, akik már nem akarnak románok lenni s románul beszélni? Az olaszokkal pedig tudjuk, milyen viszonyban áll mostanság a többség, de ezt most hagyjuk, mert bennünket sem ölelnek a keblükre. S ami a legfontosabb, és ami közösségünket közvetlenül is érinti: hogy már semennyire sem vagyunk meghatározó tényezők a térségben, egyáltalán nem számítunk, nem létezünk. És ennek eléréséhez csupán néhány évtized leforgása kellett.


***

A villanyvilágítás bevezetését előíró szerződést Temesvár elöljárói 1882. december 15-én kötötték meg az Anglo-Austrian Brush Electrical Company Limited nevű brit céggel. A kontinensen premiernek számító beruházást azonban a minisztériumnak is engedélyeznie kellett, a temesváriak ezért küldöttséget menesztettek a fővárosba, Budapestre, ahol arra hivatkozva, hogy bárminemű halogatás óriási vesztességet okozna az államkasszának, meg is kapták a jóváhagyást. A munkálatok Kierzkovs(z)ky Stuart vezérigazgató irányításával 1883. február 27-én kezdődtek meg.

A budapesti Ganz Rt. által gyártott elektromos lámpatestek (1833. március 10-én) a Blau Testvérek szeszgyárában gyúltak ki elsőként, a lakosságnak azonban még egy évig kellett várnia a fényes „csodára”, a britek ugyanis haladékot kértek. A nevét International Electric Limitedre változtató angliai cég a késedelmet azzal együtt vállalta, hogy a csúszás 10 ezer forintjába került.

„...az egész világ feszült várakozással néz elébe a teljes kivilágításnak. (...) New York egyik külvárosának kivételével még sehol sem tettek kivételt a villamos fénnyel” – olvasható a Délmagyarországi Lapok 1884. október 2-i számában.

Több hetes próbavilágítás után a történelmi fordulat 1884. december elsején következett be: a 29 ezer forintra becsült 731 égő ezen a napon éjfélig világította be Temesvár utcáit.

(részletek a Török János. Temesvár korszakalkotó polgármestere című tanulmányomból)

Nincsenek megjegyzések: