„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. április 9., péntek

Temesvári református bérpalota (+ egyéb érdekes és hasznos olvasmányok)

Restaurálás helyett (p)reparáltak

Nemrég fejeződött be Temesváron az 1902-ben emelt belvárosi református bérpalota teljes felújítása. Bár a munkálatok a vártnál gyorsabb és jobb eredményt hoztak, kimerültek a külső-belső javítások elvégzésében, így nem merítették ki a restaurálás fogalmát.


A történelmi épületek felújítására jelenleg a megszokottnál nagyobb figyelmet fordítanak Temesvár városatyái. Persze ez még nem azt jelenti, hogy elegendőt, és azt sem, hogy jó úton haladnak. A műemlékek rendbetételét szorgalmazó felhívásaikkal ugyanis elsősorban azt kívánják elérni, hogy az épített örökség megmentése, konzerválása, a hagyományos városkép rekonstrukciója turista-csalogatóként hasson, hozzájáruljon a jelentős bevételeket ígérő idegenforgalom fellendüléséhez. Ez a cél pedig a legtöbbször fusimunkát eredményez: a versenytárgyalásokat megnyerő cégek eléggé drágán, de csak félig-meddig szakszerűen dolgoznak.

Amint arról az Örökség lapjain már beszámoltam, a városszépítő igyekezet nagyszebeni mintára kezdett felgyorsulni Temesváron, nem sokkal azelőtt, hogy 2008-ban a szászföldi települést felvették Európa kulturális fővárosai közé, központi utcáit és tereit pedig kipofozták, élhetővé tették (jóllehet a rehabilitáció a zöldövezetnek egyáltalán nem kedvezett). És bár a szebeni modell feladta a leckét az ország főépítészeinek és polgármestereinek, a Béga-parti megyeszékhelyen egyelőre csupán négy ingatlan viseli az árcsökkentett felújítás nyomait, ezek közül három a Losonczi-téren található, a negyedik pedig a Batthyány úton. Utóbbi az úgy nevezett Mária-téri református bérpalota, amely 1902-ben készült el két budapesti építész, ifj. Nagy Károly és Jánosházi László tervei alapján. A „költőcske” Szabolcska Mihály kezdeményezésére angol neogót stílusban emelt, 1100 négyzetméter alapterületű s 14 méter magas ingatlanban tizenegy lakás és a temesvári kálvinisták első imaháza kapott helyett. A saroképületet legutóbb az tette világszerte ismertté, hogy 1989 decemberében itt robbant ki a rendszerváltó romániai forradalom. Tulajdonképpen ennek az eseménynek a 20. évfordulójához kapcsolódott a renoválás.

Az átfogó felújítás megvalósíthatósági tanulmányát 2007-ben dolgozták ki, a Belvárosi Református Egyházközség ebben a nagyszabású projektben vett részt, majd a GTZ német-román céggel közösen felügyelte a tervbe foglalt mérnöki elképzelések gyakorlatba ültetését, mégpedig úgy, hogy a német állam az összköltségek 70 százalékának a kifizetését magára vállalta. A pénz a Városháza kasszájába került, az egyházközség is oda fizette be a ráeső összeget, a Castrum Rt. – mint kivitelező – így a „várostól” kapta meg a bérét, miután elnyerte a felügyeleti szervek bizalmát és a munkavégzés jogát. Összehasonlításképpen megemlítem, hogy szintén a Castrum Rt. fényesítgeti a Szépművészeti Múzeumnak helyt adó impozáns Barokk Palotát is, ám ez számára nem igazán jelent pozitív referenciát, hisz az említett folyamat több mint harminc éve kezdődött, de még nem fejeződött be, a már átadott ingatlanrészek kvalitásával pedig gondok vannak. A református bérpalota esetében azonban a cégnek sikerült betartania a határidőket, azzal együtt, hogy a javítás az épület összes homlokzatára, a korabeli díszítőelemekre s a bádogos munkákra is kiterjedt. Csupán a vitráliákkal nem a Castrumnak kellett foglalkoznia: az üvegablakokat a kolozsvári Egri Vitrali restaurálta.

Fejtörést okozott viszont az épületre rögzített huzalrengetegek és kábeltömegek eltüntetése. A helyi tanács határozata értelmében ugyanis 2010-ig mindenik szolgáltató a járda alatti műszaki csatornában köteles elhelyezni csöveit és vezetékeit. Az alvállalkozók azonban ezt a problémát is megoldották, Temesvár belvárosában talán úttörőként, mi több, a friss köntösbe öltöztetett épületet még díszkivilágítással is ellátták.

Minden pompája, ragyogása ellenére a végeredmény mégsem felel meg a bogaras műemlékvédő elvárásainak, hisz épp a korabeli jelleg visszaadása, az egykoron levakolt részletek előhívása, a patina megőrzése az, ami elkerülte az építész-csapat figyelmét. Amit kaptunk, nem egyéb, mint egy korszerűsített, modernizált, csillogóvá varázsolt neogót hagyaték, amelyen továbbra is igen jól mutatnak az áramvonalas reklámtáblák, gázcsövek, parabola-antennák, miegyebek... A bakiknak tulajdoníthatóan már az is megnyugtatóan hat, hogy a Fischer Jakab faragta szószék és a Wegenstein-orgona uralta imaház rendbetétele kompenzálja a kültéri melléfogásokat. Kár, mert 130 ezer euróból a minőségre több energiát lehetett volna fordítani.

A beruházás levezénylése mindenesetre felér egy csodával, hisz a maroknyi temesvári református már legalább két évszázada küzd a fennmaradásáért, ezen igyekezete pedig az utóbbi évtizedben tovább erősödött. A jelen így annál fájdalmasabb, minél távolabbra tekintünk vissza. A 16. században Temesvárt ugyanis még a protestantizmus bástyájaként tartották számon. Ez részben azzal magyarázható, hogy a török vész a Bánságot közvetlenül érintette, márpedig a civil lakosság már akkor is a vallásban, az anyanyelvű hitéletben keresett menedéket. A protestantizmus itteni terjedését az is elősegítette, hogy a Temesköz főurai nagyon korán felkarolták a hitújítás eszméjét. Perényi Péter ispán és Petrovics Péter temesvári várkapitány kimondottan szálláscsinálója volt a protestantizmusnak. Az 1540-es évek végén például Petrovics hívta Temesvárra Szegedi Kis István prédikátort, aki a várban protestáns iskolát nyitott és vezetett, de nem sokáig, mert a Habsburgok által kinevezett Losonczi István várparancsnok híveivel együtt kiutasította a városból.

1552-ben Temesvár ugyan török kézre került, ám ez még nem jelentette a protestáns hitélet halálát. Sőt. 1582-ben a helyi pápisták levelet küldtek a pápához, amelyben magyarul beszélő papokat kértek Rómától. Mint jelezték, annyira megerősödött a protestantizmus, hogy félő, eltűnik a katolikus egyház.

Hogy volt-e ebben az időszakban református templom Temesváron, nem tudni, csupán azt, hogy az istenházákat katolikusok és protestánsok egyaránt használták. Az is bizonyos, hogy a Temesközben tartották az első magyarországi zsinatot, és szintén ezen a vidéken választották meg 1549-ben az első magyar protestáns püspököt Gönczi Máté személyében.

Beköszöntött azonban 1716 és az osztrák felszabadítás: a Habsburg császári seregeket vezető Savoyai Jenő herceg elrendelte, hogy a töröktől megtisztított területekre ne engedjenek be protestánsokat. Később azonban enyhültek a megszorítások, és így bizonyos feltételek teljesítése mellett újhitűek is beköltözhettek Temesvárra. Míg 1802-ben mindössze két reformátust vettek nyilvántartásba, 1824-ben már annyian voltak, hogy a lutheránusokkal összefogva megalapították a Temesvári Egyesült Protestáns Egyházat; egy évvel később magyar nyelvű tanodát is indítottak. A közös templom 1831-ben épült fel, mellette iskolaépület és paplak létesült.

1867 után a bánsági város rendkívül gyors fejlődésnek indult, a református eklézsia azonban kicsi és szegény maradt. Hosszas mérlegelés után döntött a gyülekezet úgy, hogy felépít egy imatermet is magába foglaló bérpalotát. Azt remélték, hogy a házbérek állandó jövedelemforrást fognak biztosítani az egyháznak. De mire anyagilag is közel kerültek ahhoz, hogy tető alá hozzák templomukat, kitört a világháború. Előbb a szerbek, majd a románok szállták meg a várost, ezért a reformátusok zöme elmenekült. A kommunista uralom végül teljesen legyengítette az egykoron népes közösséget, amely azonban megcsappanva is élve tudta tartani a mécsest. A bérpalota felújítása a felsorolt megpróbáltatások miatt számít kiemelkedő eseménynek a temesvári magyarság históriájában.

5 megjegyzés:

Éva írta...

Tavaszi újulás!
Jó ez a kép, na és az írás...:)

Üdvözlettel
Éva

Névtelen írta...

Köszönöm, nektek is!
Eni

Pamlerva írta...

Olvaslak...olvaslak...
Milyen szép vagy:)

millarca írta...

Olvastalak a VKT-ban, is.
Nem tudom miért, de furcsán jó érzés volt, hogy egyszerre publikáltunk... :)

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Hozzám még nem jutott el a lap, de örülök én is, hogy mindketten benne vagyunk!