„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. október 18., hétfő

Bennünk van az x-faktor!

Illetve mégsem, mert az x-faktor az utcán hever.
Lehel kürtje a Képes krónikában

Szükséges felfedezést tettem tegnap a tévéképernyőn, amely megérintett, szólt hozzám. Azt suttogta, benned van az x-faktor, és én elhittem neki, hogy tényleg bennem van. És éreztem, miként suhannak el fülem mellett a zseniális ötletek. És megéreztem, igaz, nem először az életben, hogy nem fecsegtem feleslegesen. Mert ha még emlékeznek, mondtam volt, a földrajzi tér, amelybe a történelem vihara sodort, már túl érett. Fonnyadozik, prüszköl, köpköd, vonaglik. És mi vele együtt fonnyadozunk, prüszkölünk, köpködünk és vonaglunk, mert akarva, akaratlanul hepehupáival, foszladozó promenádjával magával rántja a mélybe a járókelőt. Be fájt a lelkem miatta. Fájt a leszavazott városgondnok mosolya láttán, fájt a címei láttán, és fájt a szőkesége láttán. Pedig amúgy szépen mosolyog, szépen fénylett doktori címe a választási plakáton, és szép a szőkesége is, ha megcsillan a napban.

Csakhogy a nap ritkán süt le ránk, Zagyva-partiakra. Most viszont csoda történt. Okos urbanisták villogtatták meg foguk fehérjét az ablakon beszűrődő őszi pászmákban, és megértettem, valami történni fog. Azt ígérték, kipofozzák a központot, majd bejátszották a kőhíd rekonstrukciójának digitalizált tervét, az egyetlen ép híd rekonstrukciójának számítógépes feldolgozását, majd még egyszer ugyanazt, aztán még egyszer. Összesen vagy ötször. Hát ez lenne a nagy bejelentés?, piszmogtam magamban, mert hát kinek is panaszoljam el, hogy ez már megint nem az, amire vártam?! Hisz már eddig is tudtam, a rehabilitáció során lebontják a patak feletti átkelőt, hogy aztán felépítsenek helyette egy másikat. Ha úgy tetszik, egy rondábbat, amelyen egy helyett két autó fér el egymás mellett. Ez az újszerű műalkotás lesz az összekötő kapocs a település katolikus és református kerülete között, de úgy, mintha eddig nem létezett volna kontaktus a két felekezet között. Így kell kérem érdekérvényesíteni, diplomatikusan tolakodni, elsőbbségre törni, miközben a harmadik, mármint híd, alig bírja szusszal a terhelést. Az ő haláltusája viszont senkit sem érdekel, hisz csupán gyárba igyekvő bunkók járnak rajta, no meg gyalogosok, babakocsit tologató kismamák. Márpedig aki nem haszonért dolgozik, az ne is mutatkozzon, legalábbis ne arra, de amarra sem.

Ennek ellenére továbbra is bizakodó vagyok, hiszem, hogy történni fog valami. Legyek pontosabb, hiszem, hogy hamarosan jobbra fog fordulni a sorsunk. És most bizonyítsak példával is. A szervek körülírták, hogy a nemrég kialakított körforgalom szívét, amelyen jelenleg bozótok nőnek, emlékművel teszik majd látványosabbá. Figyelemfelkeltőbbé. Vonzobbá (mint a kisasszonyt, kinek előrehaladott életkorán öt kiló mázzal javítanak). Hisz az illetékes szerint oda mindenképp Lehel kürtjének óriásváltozata kell, hogy kerüljön. Unjuk, vagy nem unjuk, nincs más választásunk, fogadjuk el, mert a külföldi turistának attrakciót jelent majd, ha a város kapujában meglátja az ég felé meredő kürtöt. Szóval ez a kópia lesz Berény turistacsalogatója a jövőben. Lehel kürtje a körforgalom kellős közepén, égnek állva. Tehát nem üde, friss virágok és leányok, nem szökőkutak, nem daliás jász huszárok és főkötős mennyecskék ropogósra sült csörögével a tenyerükön köszöntik majd az ide tévedőt, hanem a szebb időket is látott jász emlékmű felfelé hajló szarvával. Micsoda meglepetés! De a hivatalnok azt is megjegyezte, csak úgy mellékesen, hogy erről tulajdonképpen ők döntöttek, tudniillik a szakértők, és ezzel beismerte az általuk kiírt közvéleménykutatás és -nyilvánítás haszontalanságát. Majdhogynem a következőket szűrtem le szavaiból: hülye volt, aki javaslatot tett a szóban forgó köztéri felület hasznosítására. Ha a javaslattevő tud a sorok között olvasni, akkor nem fog többé ilyet tenni. Inkább otthon marad, és foteljában kinyújtózva megnézi a tévében, miként határoztak a nagyokosok.

Mit is gondolhatnék egyebet, minthogy tényleg úgy lesz itt minden, ahogyan mi szeretnénk. Ez azt jelenti, hogy a belváros felébred majd csipkerózsikaálmából, és a benne lévő x-faktornak köszönhetően kivívja függetlenségét. Önállósul.

3 megjegyzés:

alburnus írta...

Gyöngyvirágom, ezt az írását némi módosítással az egykori nagyváradi lapjában is leadhatná, mert pontosan ideillenék, hisz itt a Szent László és a Bémer tér rendezéséről folyik a vita. Kicsi a világ!

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Már nagyon vágyom Váradra. Amióta elmentem az újságtól, nem voltam a Pece-parti Párizsban. Ennyire kicsi a világ. Annyira, hogy egyszerűen nem engedhettem meg magamnak az oda-vissza utat. De azért igyekszem eljutni, mert bizonyos szempontból jobban állok.
Ami viszont még mindig édes hazámfiai javára írandó, hogy ők legalább elolvassák, mit írnak róluk... És még egyet is tudnak érteni.

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Ami pedig ezt a kürtös projektet illeti: a legfőbb baj az, hogy egyesek nem akarják megérteni, a relikviák nem arra valók, amire ők használják. Úton, útfélen mást sem lát már itt az ember, csak a kürtöt - mindenféle változatban. Létezett pl. egy olyan terv, amely azt célozta, hogy az egyik intézmény bejáratának a formája is Lehel kürtjét idézze. Szóval amit művelnek, az már a giccs csúcsa. S pont azok viszik a kiábrándításig túlzásba a jászságukat, akik tudják, az 1700-as években az telepedett itt le, aki földet vásárolt. Jöttek ide még lengyelek is nagy számban, iparosnak, őket pedig illetlenség lejászozni.
Másodsorban egyáltalán nem veszik figyelembe, mit akar a helyi lakós. Van ugyanis egy hangadó főokos, aki a kitalált jászságának a hangsúlyozásából csinál pénzt, hírnevet, a többi majom pedig beállt mögé a sorba.
Annyira ízléstelen.
Váraddal összehasonlítani Berényt nem lehet. Várad egy "ikon" :), Berény inkább falu, mint város, és minél inkább forszírozzák ezt a kürtös meg jászos badarságot, annál inkább kap tanyasi jelleget. A főutcája borzalmas képet fest, ezen igyekeznek újfent változtatni, mert azért vannak itt még olyanok, mint én, akik színekben gondolkodnak.
Üdv.