„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2011. december 15., csütörtök

TESTVÉRNÉPEK (a dákok és a honfoglalók)

Ma már másképpen írnám meg, de nem ez a lényeg...

Dák leletek váltják fel a magyar honfoglalókat?

Megkezdődött a római katolikus püspöki palotában székelő Körösvidéki Múzeumnak a hajdani Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola épületébe történő, több hónapra saccolt átköltöztetése. A kollekciók dobozolása kapcsán annak néztünk utána, hová, milyen múlttal bíró ingatlanba kerülnek az intézmény nemzeti vagyonnak tekintett relikviái.

"Úgy tudom, az iskola dísztermének falán egy nagy festmény volt látható. Ha nem csal az emlékezetem, az alkotás a honfoglalást ábrázolta, és a hatalomátvétel után nem tüntették el onnan: azt vagy egy vászonnal takarták le, vagy pedig deszkákat helyeztek rá. Én az édesapámtól hallottam felőle, ám sajnos ő már nem él, noha egyike volt a szemtanúknak, így érdekes, mára már feledésbe ment részletekkel is szolgálhatott volna" - áll abban a levélben, amelyet olvasóink egyike juttatott el szerkesztőségünkbe.

A magyar honfoglalókat megörökítő festményre, illetve annak emlékére azonban minden igyekezetünk ellenére sem leltünk rá. Egyfelől az ingatlanba nem kaptunk bebocsátást, bár a katonaság már kivonult onnan, és állítólag már dolgoznak is odabenn (jóllehet a munkálatoknak semmi jelét nem észleltük), másfelől az általunk megszólaltatott helytörténészek eleddig még nem találtak írott említést az alkotásról. Kupán Árpád, a 19. és a 20. századi Várad egyik ismerője például egyetlen olyan feljegyzéssel, újságcikkel sem találkozott, amelyben bár csak egy utalás is szerepelne a műalkotásról. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a kép nem létezett, létezik.

A valójában még el sem kezdett felújítás befejezését amúgy 2007-re tervezik. Ezzel együtt az idei múzeumi napokat már új székhelyükön szeretnék megünnepelni a közgyűjtemény alkalmazottai, akik mostanság a muzeális anyag leltárba vételével bajlódnak. A javítások ütemét, a munkálatokhoz szükséges pénzek kiutalásának gyorsaságát, illetve az átalakítandó laktanya nagyságát tekintve feltételezhetően erre nem fog sor kerülni.

Levélíró olvasónk arról a Gábor Áron-szoborról is említést tesz, amelyet a tanoda udvaráról tüntettek el az illetékesek még a kommunizmus idején. A kompozíció eredetileg az épület parkosított előterében magasodott, ám az akkori hatóságok úgy vélték, ott túlságosan szem előtt van, ezért elmozdították onnan. Végleges eltávolítására az iskola 1945. évi megszűnése szolgáltatott elegendő okot.

Megfejtendő múltbeli rejtélyből tehát bőven akad, az viszont biztos, hogy a nagyvarjasi Oláh Sándor által 1942-ben készített szobor már nem kerül vissza Nagyváradra. Az ágyúöntőt megmintázó alkotás 1971. szeptember 8. óta ugyanis Kézdivásárhely főterének egyik ékessége: hányattatott sorsáról, létrejöttének körülményeiről a talapzatára felszerelt, majd 2003. június 27-én leleplezett háromnyelvű (román, magyar, angol) emléktábla tanúskodik. A hadapródiskola első ízben 1898-ban nyílt meg, és 1918-ig a magyar királyi honvédség tisztikarának az utánpótlását szolgálta.

Észak-Erdélynek és a Partium egy részének újbóli Magyarországhoz való csatolását követően, 1941 októberében ismét megnyitották a képző kapuit, mégpedig azzal a céllal, hogy tüzérségi hadapródiskolaként a magyar királyi honvédség tábori, valamint légvédelmi tüzérségi fegyverneme részére hivatásos tiszteket képezzenek ki. Az iskola akkor vette fel az 1848-49-es szabadságharcokban vitézsége révén kitűnt székely honvédség tüzér főparancsnokának, a legendás hírű ágyúöntőnek a nevét. Az 1943-ban megejtett szoborállítást is ez a névcsere indokolta.

A szaktárca utasításainak megfelelően a honvéd hadapródiskolák bentlakásos katonai tisztképző intézetek voltak. A tanoda első négy évfolyama a latin nyelv tanulására nem kötelezett gimnáziumi osztályoknak felelt meg, ám a tantervben elméleti és gyakorlati szaktantárgyak is szerepeltek. Az 1944. évi háborús események más irányt szabtak az iskola oktató-nevelő tevékenységének. 1944 szeptemberében a tanodát áttelepítették Kőszegre, onnan pedig Sümegre. A képző történetének utolsó szakasza Németországhoz, valamint Ausztriához fűződik, hisz az első négy évfolyamot 1945-ben az említett két ország területére költöztették, ahol a hallgatók zöme fogságba esett.

Mindenképp megemlítendő, hogy a hadapródok egy része 1944-ben, a karácsonyi szünet alatt Budapest bekerítése miatt a magyar fővárosban rekedt, és részt vett az úgynevezett Morlin páncéltörő csoport harcaiban. Az életben maradottak szovjet hadifogságba estek. Ezek után jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: lesz-e majd a felsorolt eseményeknek, személyeknek, túlélőknek és áldozatoknak emlékszobájuk a leendő múzeumban?

Gurzó K. Enikő
Reggeli Újság
2006.01.20

Nincsenek megjegyzések: