„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. január 19., csütörtök

LÓGUNK



Nem tudom, mikor készült a fotó, de az tény, hogy nem sok minden alakult át azóta (hacsak nem a Moszkva tér elnevezése), még az utasok sapkája sem cserélődött le, csak beledöglött a nagy sebesség-korlátozásba. Drágább lett viszont a vonaljegy-kezelő menedzsere, az áramszolgáltató igazgatója s a friss budapesti levegő legfelsőbb elrontója, kevesebb a pótszék-beültető, több az iskolakerülő potyautas, muszájból pedig elviselhetőbb az égetett gumi illata a fedélzeten. A sárga villanyosnak mégis megvan a varázsa, s megvannak a varázslói, akik észrevétlenül varrják ki páncélozott retikülödből, golyóálló zsebeidből és bérelt vesédből a tárcádat, ültetik el frizurádban a bogarat, hónaljadban a poloskát. Ám sebaj, mindannyian érezzük és látjuk, nem kell amiatt aggódnunk, hogy nem lesz ki meglökje, arrébb tolja a szerelvényt, miután az utolsó csavar is beadja az unalmast és az utolsó közszolgát is útjára bocsátják. 

Nincsenek megjegyzések: