„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. február 2., csütörtök

A szőke titkár nem felelt arra a kérdésre, megkapja-e HERCZEG a NOBEL-DÍJat

A konzul viszont egészen mást remélt… 

 Herczeg liberális volt, mégis Horthyval bratyizott

A Magyar Tudományos Akadémia az elmúlt héten átiratot intézett a Svéd Királyi Akadémiához és az átiratban Herczeg Ferencet ajánlotta az idei irodalmi Nobel-díjra. Az Akadémiának ez az állásfoglalása kétségtelenül a magyar literatúra egyik legkiválóbb reprezentánsát hozta előtérbe, éppen ezért különös érdeklődéssel kísértük azokat az irodalmi vitákat, amelyek e hír nyomán támadtak.
Az Akadémia jelöltje körül támadt VITÁK legfőbb indító okául bizonyára az a körülmény szolgált, hogy ez az első eset, amikor magyar írót ajánlanak arra a díjra, amelyet ezideig a világ legismertebb irodalmi kitűnőségei nyertek el. A különböző viták anyagát nem utolsó sorban Herczeg Ferenc is, mert irodalmi munkássága és a Nobel-díj intenciói között vont párhuzam okozza. Herczeg bizonyos körök, az előkelő osztályok írója, akinek munkáin ez ki is érezhető, azok tehát azt mondják, hogy Herczeg nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a Nobel-díj alapítója annak idején kitűzött.
Miután ezek a viták hetek óta tartanak, elhatároztuk, hogy elmegyünk a Nobel-díjjal nemzeti vonatkozású, bár nem egészen illetékes pesti és svéd fórumhoz, a svéd konzulátushoz, ahol igen érdekes nyilatkozatokat kaptunk.
A svéd konzulátuson elmondják a Nobel-díj eredetét.
A Rákos utca 17. szám alatt, a Bayer-féle gyógyszer, és purgógyár első emeletén van a svéd konzulátus. Maga a főkonzul, Bayer-Krucsay Dezső dr., a Bayer-művek tulajdonosa. Munkatársunkat a konzulátusi titkár fogadja. Szimpatikus magas szőke fiatalember a titkár, Gustav Lundh-nak hívják. Kérdésünkre előzékenyen a következőket mondja el a Nobel-díj eddigi történetéből:
- Alfréd Nobel dr. dúsgazdag svéd gyáros 1806-ban harmincmillió svéd koronát hagyományozott arra a célra, hogy annak kamataiból évenként öt, egyenként százötvenezer svéd koronányi díjjal jutalmazzák meg a kémia, fizika, orvosi tudomány, irodalom és a békepropaganda egy-egy kiváló művelőjét. A svéd király 1901-ben hagyta jóvá a Nobel-díj tervezetét és a díjak azóta minden évben kiosztásra kerülnek.
A kémia és fizikai díjat a Svéd Tudományos Akadémia, az orvosi díjat a svéd orvosok legkiválóbbjaiból alakult Carolinska Instituid, a békedíjat a Norska Startinegt (norvég felsőház) ítéli oda a jelöltek egyikének. Az irodalmi díjat a Svenska Akadémia adja ki. Az akadémiát 1768-ban alapította III. Gusztáv svéd király, a Francia Tudományos Akadémia mintájára. Ismertebb tagjai: Selma Lagerlöf, az ismert írónő, Sven Hedin, akit szintén igen jól ismernek a magyarok, azután Werner Heidenstann, Narthan Söderblom, a svéd hercegérsek, Book tanár, az ismert svéd műkritikus és még többen, akiknek a neve most nem jut hirtelen eszembe.
- Mi az irodalmi Nobel-díj elnyerésének feltétele? – kérdezte munkatársunk.

- A Nobel-dijat bármely nemzetiségű író megkaphatja, akinek világirodalmi viszonylatban ismert neve van.
- Szükséges a Nobel-díj elnyeréséhez, hogy az író valamely irodalmi irányt kövessen?
- Nem, dehogy, kérem, fő az, hogy abszolút irodalmi legyen, amit ír és hogy ne csak hazájában legyen ismert, hanem írói márkája nemzetközi viszonylatban is elsőrangú legyen.
- Miért tartja a svéd konzulátus titkár valószínűnek, hogy Herczeg Ferenc kapja meg az idei Nobel-díjat?
- Ismerik Svédországban Herczeg Ferenc irodalmi működését?
- Igen, meglehetősen. A Gyurkovics lányokat 1917. szeptemberében adták először Stockholmban, de színre került még Riddaren av Igar címmel a Fekete lovas is. A Herczeg-regények közül is igen sok megjelent svéd nyelven. A fordítások legnagyobb része éppen a Ma Este stockholmi tudósítójától, Lefler Béla dr.-tól való, aki különben igen érdekes és értékes könyvben ismertette meg a svédekkel Magyarországot, és a magyar irodalmat. A magyar írók közül kit ismernek még a svédek?
- Én Jókai, Mikszáth, az újak közül Molnár Ferenc, Biró Lajos több svéd nyelven megjelent művét olvastam.
- Kérem titkár úr, Ön, aki elfogulatlan szemmel nézi a dolgokat, lehetségesnek tartja, hogy a magyar író, történetesen Herczeg Ferenc legyen a körülbelül hárommilliárd magyar koronát reprezentáló díj nyertese?
A SZŐKE TITKÁR nem felelt erre a kérdésre. Magyarázatképen arra hivatkozott, hogy CSUPÁN KERESKEDELMI KAPCSOLATOK FENNTARTÁSA ÉS FEJLESZTÉSRE KÜLDTÉK BUDAPESTRE, így nem is tarthatja magát illetékesnek a kérdésre felelni. Mint magánember nem tartja valószínűnek, hogy Herczeg Ferenc kapja meg a díjat. Azután elővette egy kis könyvecskét és felolvasta, hogy kik kapták meg eddig az irodalmi Nobel-díjat.
Akik már elnyerték a most mintegy három milliárd magyar koronát kitevő irodalmi díjat. A következő nevek: Sully Prudhomme, Th. Mommsen, B. Björnson, Mistral, Echegeray, H. Sienkiewicz, G. Carducci, R. Kypling, R. Enchen, Selma Lagerlöf, P. Heyse, M. Maeterlinck, G. Hauptmann, Rabindranath Tagore. Több nevet nem jegyezhettünk fel, mert a titkár úr noteszében csak 1913-ig voltak felsorolva a díjnyertesek nevei. Azóta többek közt Anatole France, Knut Hamsunk Yeats és most legutóbb a lengyel Raymond kapta meg a díjat.
A titkár úrral folytatott érdekes beszélgetésünk után szerencsénk volt magával a főkonzullal, Bayer-Krucsay Dezsővel is beszélgetni, aki igen joviális kinézésű úr. A következőket volt szíves elmondani a Nobel-díjjal és Herczeg Ferenccel kapcsolatosan:
- Őszintén, tiszta szívemből kívánom, hogy Herczeg Ferenc megkapja a díjat. A díj tudvalevően egészen szép summát tesz ki, körülbelül három milliárd magyar koronát. Miután úgy tudom, hogy Herczeg gazdag ember, aki erre a három milliárdra NINCS IGEN RÁSZORULVA, azt hiszem, hogy a díj elnyerése esetén JUTTAT MAJD ebből a szép összegből AZ AKADÉMIÁNAK IS.
A svéd főkonzul a svédek igazságos lelkületében bízik.
- Főkonzul úr véleménye szerint lehetséges, hogy Herczeg kapja meg az idei díjat?
- Hát kérem… a svéd nép nagyon igazságos lelkületű – válaszolta diplomatikusan a főkonzul. Majd hozzátette: a bíráló-bizottság bizonyára legjobb belátása szerint fog ítélkezni. Herczegnek mindenesetre kiváló képességein kívül az is előnyére szolgál, hogy SVÉDORSZÁGBAN NAGYON SZERETIK A MAGYAROKAT.
A főkonzul úr ezután azt bizonyítgatta munkatársunknak, hogy a magyar és a svéd nép között IGEN SOK A ROKONVONÁS.
- Például a JÓSZÍVŰSÉG. – mondta – azután a vendégszeretet, „meg azután például, hogy szeretnek flottan élni”. Sportban is ép úgy jeleskednek a svédek, mint a magyarok.
- Ismerik jól Herczeget Svédországban?
- Hogyne, hogyne. Több színdarabját és regényét lefordították svéd nyelvre. Közülük a Leffler Béla barátom fordított sokat. Látja, AZ tehetne valamit a Herczeg érdekében. Csinálhatna ott kint neki egy kis propagandát – fejezte be a főkonzul nyilatkozatát.
Új Idők, 1925.


Nincsenek megjegyzések: