„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. március 12., hétfő

Mire elmentek, Rudi szinte tüzelt

Amikor az első négyesre beharangoztak, és a tekintetes vármegye gyönyörű hölgyeinek crémje, valamint sneidig elegáns ifjúságának színe-java felállott, nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy az idei megyebál minden tekintetben a legfényesebbre sikeredett. Sohasem vettem még ki a részemet a tekintetes vármegye eme mulatságából, de ha az eddigiek is oly fomájúak voltak, mint a mostani, úgy bízvást merem állítani, hogy a miénk egyike az ország legjobbjainak. Hisz kedély, fesztelenség, előkelőség, és mindemellett magyaros jókedv jellemezte ezt a pompás találkát, amelynek legfőbb ékessége a rendkívül nagy számban megjelent szép leányok koszorúja volt. Fél tíz óra tájban már meg is telt vélük a Nemzeti Szálló kiváló díszterme, amelyen finom, jóízlésű barokk styl ömlött végig, főleg tíz óra előtt néhány perccel, midőn ide vonultak be a lady patronessek is. Szívélyes üdvözlésük után kezdődött meg a valódi táncest, mégpediglen csárdással, amelyet Rudi jó kedvvel és tüzesen húzott. Ez idő alatt a vármegye notabilitásai is megjelentek. A suppée után Rudi már a megerősített bandájával, de jó betanulásban és összevágó játékkal adta elő az erre az alkalomra szerzett méltóságos megyei francia négyest. Hat óra lett, mire a legutolsó párok is elhagyták a hotelt, egy kedélyesen eltöltött éjszaka kellemes emlékével gazdagabban. 

2 megjegyzés:

anyus írta...

Oh minő pikáns címválasztás!

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Azt reméltem, h felkeltem az érdeklődést.