„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. március 16., péntek

Másnap

Sokan bulizhattak a lakásomban a távollétem alatt, hisz amióta hazaértem, egyebet sem csinálok, csak takarítok. Mondtam is nekik, ha máskor partit szerveznek, olyankor tegyék, amikor otthon vagyok, mert maga után az ember sokkal szívesebben, sokkal nagyobb lendülettel és odaadással takarítja el a koszt, mint idegenek után az idegen koszt. És még pénzt is képes áldozni rá, nem csupán hideg vizet, azt is mértékkel, no meg egy kis időt.
Az is fura persze, hogy olyanokkal perlekedek itten, akikről nem tudok, akiket életemben nem láttam, és akik talán nem is léteznek. Olyanokkal, akiknek sosem adtam oda a kulcsomat. Ez viszont csak egy sejtelem, és egyáltalán nem zárja ki azt, hogy nem én, hanem ők mocskolták össze a lakóteremet, amíg odavoltam. 
Máskor én is jobban meggondolom, vegyek-e ki egyedül albérletet, vagy költözzek be inkább egy munkásnő-szállóba. Ott legalább nem én egyedül leszek a hibás, ha senki sem mosogat, seper el maga után. 

2 megjegyzés:

motymoty írta...

Azt hittem ilyen csak nálunk van.

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Tényleg sínek közé került a szárnyad?