Nyaralás (utolsó nap)

Még fel sem ébredtünk, amikor valaki hirtelen benyitott a bérelt lakosztályunkba. Nem is furcsálltam volna, hogy nem mert beljebb jönni, ha nem figyelmeztetem már korábban K.-t arra, többször is, hogy lefekvéskor mindig zárja be az ajtót. Csak miután igazából is kibújtunk a pizsamáinkból, és a reggeli kávé mellé K. ismét bekapcsolta a rádiót (mert mint mondta, ha nincs háttérzaj, nem csúszik le semmi a torkán), figyeltem fel arra, hogy tulajdonképpen két készülék okádja a hangot, szinkronban. Az egyik (a motelé) a jégszekrényen, a másik az ajtó előtt. Ekkor értettem meg, hogy a korai látogatásnak is megvolt a maga értelme, mint ahogyan mindennek. Erre nagyon sóhajtottam, majd elkönyveltem: milyen jó, hogy ma vége a nyaralásunknak, és megjegyeztem: ezt a darabot odahaza is el tudtuk volna játszani. Azt sem bántam, hogy nem lett csokibarna színem, és már azt sem, hogy bepakoláskor előkerült a zöld törölköző és a csíkos fürdőnadrág. 

Hogy erre a nyárra ennyivel be kell érnünk, az is biztos, hisz időközben telefonon közölték velünk, hogy:

- leszakadt a rolónk

- elöntötte a víz az alsó szomszédot

- nem fizettünk időben a kábelszolgáltatónak, így mire visszaérünk, se facebookjaink nem lesznek, se ismerőseink, csak ellenségeink, mert az egész házat lecsatolták a hálózatról

- a szomszéd bosszúból legurította bringáinkat az emeletről (a másik szomszéd szerint azért, mert nem fért el tőlük, miközben fel akarta vinni a nemrég vásárolt full extrás televíziókészülékét a másodikra) 

- beomlott a kémény

- a homlokzaton dolgozó kőművesek véletlenül betörték a szobaablakunkat.

Ráadásul:

a hiányzó ablakszemen át egyikük beesett a hálónkba, s még mindig ott van, mert nem sikerült rátörniük a bejárati ajtónkat, de még a kilincsünk is kiesett a helyéből. 

Úgyhogy a lakótársulás nagyon szépen kéri, azonnal utazzunk haza. Útközben azonban  vegyünk valahol  ennivalót magunknak, mert a váratlan vendégünk, a szerencsétlenül járt kőműves kénytelen volt kiüríteni a hűtőnket. Nevében is elnézésünket kérik, és előre is köszönik!

Hát ennyi volt. :(