„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. augusztus 23., csütörtök

A 148. bejegyzés

(folytatás)
Tudom, naplót nem illik folytatásokban közölni abban az esetben, ha ugyanazon napnak az eseményeiről van szó. Épp ezért most muszáj elnézést kérnem.
De
tegnap du., este 8 órakor már semmihez nem volt energiám, legfőképpen ahhoz sem, hogy folytassam azt, amit de. abbahagytam.
Újabban szinte mindennel így vagyok. Amíg fiatalabb voltam, mondjam úgy, hogy gyerek, semmi pénzért nem dobtam volna félre egy könyvet kiolvasatlanul. Mostanság ezt is megteszem - sok minden egyéb gazság mellett.
Korábban pl. azt sem mertem volna magam ellen elkövetni, hogy ne fejezzek be egy izgalmasnak induló blogbejegyzést. Ez a módi akkor vágódott be nálam, amikor feltűnt a facebook. Mert a kettőt párhuzamosan művelni nem lehet. Nincs rá idő. No meg - mint már említettem - erő.
Miután tegnap, látván, hogy közeledik az ötszázadik napom itt, a Hun vagyok?-on, kicsit visszagörgettem magamat a linkeken, és azt láttam, hogy egyre szűkszavúbb lettem. És egyre ritkább. Megfontolandó tehát, érdemes-e ezt ily módon folytatni. 
Az is igaz, hogy időnként inkább ezen a felületen osztok meg betűket, vegyjeleket, köbgyököket, mintsem odaát, ahol legalább 2x1hónap-ban előfordul, hogy ketten-hárman is hozzám szólnak, ami csak bonyolítja a helyzetet, mert ilyenkor igen nagy gondban vagyok azt illetően, mit is válaszoljak, hogy senki ne sértődjék meg. Nos, jobb ezt kivédeni.
Főként, ha az embert azzal riogatják, hogy vége a nyárnak, jön a hideg. Ekként még élni is nehéz, nemhogy értelmes gondolatokat kifejteni.
Nem is tudom, szerettem volna még valamit ide lejegyezni, ami nem függ össze a kánikulával
(mindkét lábam egy lavór hideg és esetes vízben),
csupán a feladatokkal, amelyekkel szembe kell majd néznem az elkövetkezendőkben. Ezzel arra utaltam többek között, hogy még mindig nem jöttem rá, milyennek is kell lennie egy naplóbeli megszólalásnak valójában. Hosszúnak és szépnek? Rövidnek és csípősnek? Okoskodónak? Bocsánat, kioktatónak? Nevettetőnek, tudományosnak, jól dokumentáltnak, kitaláltnak, emlékezetesnek, színesnek? Esetleg tragikusnak, szexisnek? Vagy se-se? 
Vagy is-is?
Na de hát ki bír mindezen követelményeknek megfelelni?

Nincsenek megjegyzések: