„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. október 24., szerda

Magyarul a ficujkáról

Ne tévesszétek szem elől, hogy az egyedik (1.) nem azonos az elsővel, a megnyitását esetleg egy zöldséges boltnak szokták megünnepelni, a kiállításoknak megnyitóik vannak, amiként arra is ügyeljetek, hogy a virtuális bemutatót látni kell – és lehet -, mert nézni szokták (ha már szerepel a műsorrendben), tehát nem csak úgy van, mint a levegő, vagy a lófing a szélben. Hirtelen csupán ennyi megjegyzésem lenne.

Nem utolsó sorban: az, hogy nem fért fel a nevem a plakátra, ne ijesszen meg senkit, mert az aktualizált szándékos múlasztás nem azt jelenti, hogy a köszöntőt mondó bácsik után nem fogok felszólalni a publikum nagy-nagy örömére s megnyugvására. De, fel fogok, fel fogok fejlődni a brazil nagykövet úr és a kulturális államtitkár mellé, sőt, beszélni fogok a tárlat megszületésének körülményeiről. Hisz Schmidt Mária asszony is megmondta: a szokványostól eltérőeket sehol és soha nem szeretik, az új gondolatok zavarják a kényelemben élők szürke hétköznapjait, idővel viszont kénytelen mindenki elfogadni, hogy az igazság kimondása nem vár sem engedélyekre, sem engedményekre.

S ha már megpróbáltak "véletlenül" elromlani a napjaim, miért is ne?

Nincsenek megjegyzések: