„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2013. március 22., péntek

Kárt nem nehéz okozni

Apa már két hete a virágágyásaimra parkolja le a szerelvényt, és ez roppantul bosszantó. Ma ugyanis hiába mentem ki locsolni öt liter vízzel, mert azt kellett látnom, hogy a nagy gonddal elültetett húsz tő tulipánból már csak öt maradt életben (kb. napi két tő az elhalálozási ráta), az összes többit kicsinálta. Valójában még a kárt sem tudtam hiánytalanul felmérni, mivel apa reggel csupán a mozdonnyal indult el, a csatolmányok itt maradtak.
Azt még nem mondtam el senkinek - ezért akár érthetetlen is lehet, amit leírtam -, hogy a múlt héten apát felvették a vasúthoz kalauznak, de csak azzal a feltétellel, ha vásárol magának egy vonatot, mivel a társaságnak nem telik beszerzésekre. Arra is megkérték, gondoskodjon a karbantartásáról és a biztonságáról, ha megveszi, s enyhén jelezték felé, hogy műszak végén mindig el kéne szállítania a pályaudvarról, amiként az ügyvédnek a periratokat, a háziorvosnak a sztetoszkópot. 
Ennek az igénynek tulajdoníthatóan kerül szinte naponta az acélmonstrum az udvarunkra, s ennek betudhatóan pusztultak el a szép virágjaim. 

Nincsenek megjegyzések: