„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2013. július 15., hétfő

Hatósági nyaralás

Nagyon rossz szájízzel keltem fel, miután Vega elcsúszott a szappanon a fürdőben. 
Azóta nem beszélünk.

Vegát ugyanis beutalták a kórházba nyak-, csigolya-, orr- és combtöréssel, a dokik két és fél hónapot adtak neki.
Az ötödiken kapott szobát, ami azt jelenti, hogy (miután közbenjártam érdekében a miniszternél) a nyolcadikra kell felvinnem neki naponta a kaját, mivel időközben megjelent valaki a Balettintézetből (számunkra nem sok jót sejtető) orvosi látleletekkel a füle mögött, és mivel az alsóbb termek már mind foglaltak voltak az éppen nyári szabadságukat töltő municipalitások névjegykártyái által, a táncos jelének** már csak a szintén előkelőnek számító ötödiken jutott hely, pont abban a szobában és ágyban, amelybe Vegát küldték, mielőtt még tudták volna, hogy onnan is kénytelenek lesznek őt elköltöztetni.

Elég sivár egyébként a látvány, mert a nyolcadikig tulajdonképpen csak a szúnyogok, molyok és legyek hada tanyázik a kórházépületben, éjjel pedig - gondolom -, a szellemek*. Ők viszont nem csupán papíron élvezik a savanyú leves szagával elegyedő fertőtlenített vécé illatát.

*Hiteles tájékoztatást erről nem nyújthatok, hisz nem szoktam éjjel kórházba járni, félek. Kész szerencse, hogy Vega sem éjjel szokott ebédelni.
**Ha jól emlékszem, a táncos jele egy mogyorót ropogtató mókus.

Nincsenek megjegyzések: