Üzenet az alacsonyabbrendűt ígénylőkhöz, a kontárokhoz: a világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egyetlen hatosért megkapni mindent, persze silány kivitelben

Mindazonáltal nagyon könnyen és gyakran azonosítják az igazi, eredeti népdalokat a műkedvelő álnépdalokkal, az ún. műdalokkal. Utóbbiak szerzői kétségtelenül rendelkeznek bizonyos zenei kultúrával, de a városból importált zenei kultúrával.* Rendszerint kontárok, és éppen ebből adódik, hogy dalaik a városi muzsika agyoncsépelt sablonos formáit keverik a népzene sajátságos, egzotikus stílusjegyeivel. 

[Bartók Béla, 1920]

Az újabb magyar népies műzenének feladata nálunk az, hogy alacsonyabbrendű zenei igényeket elégítsen ki. Vagyis ugyanaz, ami a nyugat-európai országokban a kuplékat és operettslágereket, vagyis a sramlit és az ehhez hasonló muzsikát produkáló zenekarok repertoárjának szerepe. 

[Bartók Béla, 1931]

Most akkor fordítsuk le mindezt a képzőművészet nyelvezetére.**

*nem egy esetben, ám bizonyos konkrét esetekben biztosan, a határokat még ennyire sem lépik át, hanem a városból a városba importálnak, ill. a városból a falvakba exportálnak

**pl. sétáljunk végig valamelyik karácsonyi falun, azaz vásáron, vegyük szemügyre az egyes települések ünnepi kivilágítását, műsorkínálatát, az ad-hoc magánképtárak, kultúrwelness-centrumok külcsínjét, szolgáltatásait [vagy inkább ne, ezek közül egyiket se, ha jót akarunk magunknak!]