„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2014. október 2., csütörtök

Social inclusion

A rassz

Sosem gondoltam volna, hogy ismét értelmet nyer majd kijelenteni: magyar vagyok, nem turista. És nem kisebbségi.* 
Nem kisebbségi turista. 
Magyarországon.
Sosem gondoltam volna, hogy itt, az ország közepén. A világ közepén. 

Pedig ha mi nem, akkor ki tudná, mit jelent kisebbséginek lenni. És magyarnak. A többségitől, az uralkodótól eltérő rasszhoz tartozónak lenni. És magyarnak. Kussolónak lenni. Magyarnak.
Mert valóban az a legjobb most nekünk, ha elhisszük: turisták, vendégmunkások vagyunk csak itten, három hónap múlva hazamegyünk. Túlélünk addig. Valahogyan. Legyen meg a kolbász, a szalonna, a hagyma, a hamuban sült kézműves cipó, a vonatjegy a fiókban. A magyar. Aztán hazamegyünk a románok közé.
Pedig ezt így nem lehet. 

Nem lehet csak remélni, hogy nem lesz látható határsáv a városon belül, amely rasszokra oszt, őslakosokra és magyarokra, mert emellett is megkülönböztetnek, nem egy, hanem számos jegy, anyajegy szerint. Néha raccsolunk, pehrsze, néha őzünk, persze, í-vel is beszélünk, persze, sejpítünk is, perse, egyre többször, ahogyan öregszünk. Beleöregszünk. Belefáradunk a rasszolásba. Mi mint dolgos magánemberek. Magyarok, itthoniak. Magyar polgárok.

Kérnénk, képviseljenek bennünket is, a 38-as és 45-ös magyar cipőt viselőket, a kívülről gyütt magyar mezítlábasokat, a lukas fogúakat, a magyar reumásokat, a magyar ábécékben vásárlókat, a magyar almát eltevőket, akik természetszerűen magyar polgárok, magyarul olvasók, magyar edényben magyarul főzők, magyar virágokkal magyarul koszorúzók. Magyarok, magyarabbak, nagyon magyarok és legmagyarabbak. Magyar polgárok és magyar emberek. Demokraták, keresztények. Párban élők, magányosak. Férfiak, nők. Magyarok. Magyarok a Kunságban és a Jászságban. Ellenben nem kunok, nem jászok, nem románok, nem sokadrangúak. Magyarok!

Szavazati jogunkhoz, kérjük, rendeljenek hozzá jelölteket. Magyar jelölteket. Kárpát-medenceieket, közép-európaiakat, Tamásokat, Andrásokat, Lajosokat, Bélákat. Magyarokat a magyar polgárokhoz. Delegáljanak, nevezzenek ki, kenjenek meg, avassanak be, szenteljenek fel. Magyarokat. Kérem, kérjük. Magyarokat. Nekünk, magyaroknak, a mindenkori kisebbségi magyaroknak, az elégedetlenkedőknek. Itt, Új-Kaukázuson.

*Hát miért kell folyton elszenvednünk ezt az etnikai megkülönböztetést, fajokra és alfajokra bontást, kirekesztő s manipulatív intelligencia-mérést?


Nincsenek megjegyzések: