„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2016. június 30., csütörtök

Ismét lesz Szigeterőd Gyulán


A gyulai vár természetes védvonalának visszaállításáról már korábban is beszéltek, mára azonban a Szigeterőd-projekt is elkészült. Nagy az esély rá, hogy három év múlva a város gótikus védművét ismét vizesárok és palánkszakasz vegye körül.

A kereszténység védőoszlopa című, nyár eleji gyulai konferencián két irányból közelítettek a témához. Az értekezés egyik kiindulópontja a vár ostromának kerek évfordulója volt (hisz 450 évvel ezelőtt értek a törökök Gyulára, amelynek várát két hónapig ostromolták), így az összejövetel első részét a harcok felidézésének, elemzésének szánták. A tanácskozás másik apropója a Szigeterőd-projekt volt, amely a város önkormányzatának igen nagy léptékű turisztikai fejlesztése lesz. Ennek tudományos előkészületei már 2015-ben elkezdődtek, és olyan tervásatásokra, levéltári kutatásokra terjedtek ki, amelyeknek eredményei megérdemelték, hogy tudományos tanácskozás vitatémájául szolgáljanak. A további lépések irányvonalának kijelölése úgyszintén fontossá vált, mivel a vár teljes rekonstrukciójának ötlete a teljes hitelesség mellett vetődött fel, ami azt jelenti, csak megfelelő tudományos alapok birtokában lehet majd hozzányúlni a műemlékhez és a témajavaslathoz.



Nincsenek megjegyzések: