„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2017. június 20., kedd

Kuflikkal szökdécseltek


Dániel András író volt a gyermekkönyvnapok vendége

Rajzfilmvetítéssel színesített író-olvasó találkozó nyitotta meg a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban a 88. Ünnepi Könyvhetet és 16. Gyermekkönyvnapokat. Június 8-án délelőtt Dániel András író, illusztrátor a kuflikról beszélgetett az egybegyűltekkel, majd egy világprömierben is részesítette a jelenlévőket.

Kuflilógiai konferenciává kerekedett az ünnepi könyvhét első gyulai rendezvénye csütörtök délelőtt a városi könyvtár Simonyi-olvasótermében. A Szökdécselj a kuflikkal! című találkozón a Magvető általános iskola I. B. osztályának tanulói azzal lepték meg a meghívott írót és az egybegyűlteket, hogy eljátszották, kik a kuflik, és bemutatták, miként szoktak pattogni, szökdelni Dániel András teremtményei. A kuflik életében ugyanis folyton történik valami érdekes, izgalmas, fordulatos.

A főként kisiskolásokból álló olvasótábor ezt követően elképzelhette, elmondhatta, megtudhatta, miről ismerhetők fel a kuflik, miként néz ki a fejük, milyen a két szép szemük, mire alkalmas a két pici kezük, milyenek a lépkedésre kitalált emberi lábakat helyettesítő ugródudoraik, amelyeken – és nem mellesleg – egy véletlen folytán elszökdécseltek az elhagyatott rétig, addig a kupacig, amelyet varázslatos lakóhelyükké alakítottak kicsinyke kis zsebásóikkal. Hilda, Pofánka, Zödön, Fityirc, Titusz, Valér és Bélabá azóta is ott lakik, onnan járja be a vadmarcipánnal, vadkaviccsal, vadspenóttal és mindenféle jópofa figurával benépesített vidéket.

Dániel András kuflicsapata bárhol előjöhet, és bármikor beleírhatja önmagáról szóló meséit a szerző jegyzetfüzetébe, azzal a jószándékkal és távlati céllal, hogy ne merüljenek örökre feledésbe. Buszon, vonaton egyaránt születnek történetek, így Gyulára jövet is előpattant egy-két egyéni gondolat. Ezeknek egy részéhez illusztráció is készül majd (az otthoni nyugalomban), sőt, néhányukhoz rajzfilm is. Eddig összesen tizenhárom kuflis film állt össze, egyet a nézőközönségnek is levetítettek a csütörtöki összejövetelen. A teljes blokk augusztusban kerül a hazai mozikba.

Ráadásként a nyomtatásban még meg nem jelent kuflieseményekből is választhatott egyet a publikum. A Hilda kalapja, a Tengerre kuflik!, a Mi van a fűben?, a Szélposta, a Bélabá távcsöve és a „cím nélküli” Zenekar közül utóbbira esett a választás, ezért a szerző ezt adta elő világprömierként hallgatóságának, hisz soha sehol nem olvasta még fel. Végül a munkacím helyett végleges címet is javasolhattak a teremben ülők. A felvetések annyira ötletesnek bizonyultak, hogy Dániel András megígérte, minden új kuflisztorijával eljön majd Gyulára, hogy a helyiek képzelőerejének segítségével megtalálja a legmegfelelőbb alakváltozatot.  

A tizenévesek is megkapták a nekik járó figyelmet: az író a Kossuth téri gyulai könyvvásárra irányította őket, hisz az ünnepi könyvhétre számukra is megjelent egy vadiúj antológia, a Szívlapát, amelynek kortárs verseit szintén ő illusztrálta.


2017. június 18., vasárnap

A lefoglalt szalonna


Hatalmas szalonnalopás történt!
A tettes lebukott!


Néhány hét előtt adtuk hírül, hogy a csabai főszolgabíró Farkas Antal csabai kereskedőnél két waggon szalonnát foglalt le, amelyet a gyanúsított a maximális áron felül adott el, így akart elszállíttatni. A nagymennyiségű hústerméket elkobozták tőle, majd hatósági tarifán áruba bocsátották.

A nyugtalan vérű kereskedőnek azonban, úgy látszik, ennyi nem volt elég az intő példából: üzelmeit folytatni próbálta.

Elek István, a gyulai rendőrség ügyes kezű detektívje ugyanis folyó hó 18-án délelőtt a pejréti tanyák között feltartóztatott egy kocsit, amely 58 oldal szalonnát szállított igazolvány nélkül Csabára, Farkas Antal részére. A becses szállítmányt vivő járművet a nyomozó visszakísérte Gyulára, a felrakott 1445 kg szalonnát beraktározta a vágóhídi hatóság elárusító helyiségébe, miután jelentést tett Tanczik Lajos rendőrfőkapitánynak, aki elrendelte a csempészáru elkobzását. Határozatát az országos közélelmezési hivatallal is közölte.

A szalonna eredete után kutatva a rendőrség megállapította, hogy Farkas Antal egy gyulai hentestől, Démusz Ferencnétől vásárolta 8 korona 60 fillérért, vagyis a nagybani maximális árnál 1 koronával drágábban.

Ugyancsak megállapítást nyert, hogy ugyanazon személytől május hóban Farkas Antal 10 mázsa szalonnát és 1 mázsa zsírt szállított el, szintén az előírásnál drágábban.

A közélelmezési hivatal hozzájárulásával a romlásnak kitett szalonnát pénteken a város elárusította kicsinyben.

A rendőrség Farkas Antal ellen megindította a kihágási eljárást, sőt, mivel árdrágítás vétsége is látszik fennforogni, az esetről jelentést tett a királyi ügyészségnek.


A történtekről H. Délibáb különleges ügynök tájékoztatta a hírlapot.



2017. június 15., csütörtök

Nánásra fel!


Megnéztük, mit tesz önmagáért és a turistáért a hajdúsági fürdőváros

Hajdúnánás másodjára szervezett sajtótúrát újságírók részére, az ideire lapunk is meghívást kapott. A rendezvény két napja alatt bejártuk a települést és környékét, átvilágítottuk a Bocskai koronát, megízleltük a Nánási portéka védjegye alatt forgalmazott termékeket, felpróbáltunk néhány kalapot a helytörténeti gyűjteményben, beültünk a moziba, pusztataxival belehajtottunk a tanyavilág hétköznapjaiba, naplemente után pedig leteszteltük a gyógyfürdőt.


2017. június 12., hétfő

Egy nő a katedránál!


Hírek a gyulai főgimnáziumból


A mathematika tanárai rendszerint erős nézésű, szigorú emberek. Nemhiába van az, hogy egész életükön át száraz numerusokkal hadakoznak. Kegyelmet, elnézést nem igazán ismernek, mert őket kizárólag a 2x2 vezeti! A vagy-vagy. Náluk nem lehet hasalni…

Így van ez mindenütt, csak épp Gyulán nem, mert itt a gimnáziumi bizottság a mathematikai, arithmetikai és geometriai tanszékre most egy fiatal pedagógusnőt alkalmazott. Gyepes Boriska okleveles középiskolai tanárnőt, Gyepes Rezső gyulai főpénztáros jeles képzettségű leányát, ki működését már meg is kezdte.

Mint hírlik, a gyulai főgimnázium diákserege már erősen nekifeküdt a 2x2-nek!


2017. június 10., szombat

A kereszténység védőoszlopa – Gyula 1566-ban


Az ünnepi könyvhét hivatalos gyulai megnyitóján bemutatták a tanulmánykötetet

Emlékezetes pillanatokról és meghatározó személyiségekről beszélt az Ünnepi Könyvhét kapcsán Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a csütörtöki megnyitón. Kitért a nemrég elhunyt Jókai Anna irodalmi nagyságára, akinek távozása szomorú aktualitást adott az idei országos rendezvénynek, de arra is intett, hogy minden helyzetben meg kell találnunk az időtálló értékeket. Jókai Anna teljes életet élt, és lezárt életművet hagyott hátra, mondta az elöljáró, de jelentősége a későbbiekben mutatkozik majd meg igazán. Görgényi Ernő emlékeztetett arra is, hogy az írónőt Gyulán mindig teltház fogadta.

A kereszténység védőoszlopa – Gyula 1566-ban című tanulmánykötetről szólva megjegyezte: a gondosan szerkesztett kiadvány minőségi olvasási élményt kínál. A könyv egy tavalyi gyulai konferencia történelmi-régészeti előadásainak anyagát foglalja össze, és az idei könyvhétre jelent meg. Bemutatását a nyitónapra időzítették.

Hóvári János egyetemi docens, a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 emlékév elnöke a sajátunktól eltérő kultúrák tiszteletére és az egyes nemzedékek olvasási szokásainak sokféleségére, időbeli változásaira hívta fel a figyelmet felszólalásában. Kitért a helyi értékek megőrzésének jelentőségére, és kifejtette, mekkora összetartó ereje lehet a belülről fakadó kulturális megnyilvánulásoknak. Az újításoknak rendszerben kell történniük, és nem szabad elszakadniuk a hagyományoktól. Hóvári János a tudás, a tartás többletértékének hangsúlyozásával zárta megnyitóbeszédét.

A kötetben megjelent tanulmányok hátteréről dr. Erdész Ádám, az MNL Békés Megyei Levéltárának igazgatója kérdezte a jelen lévő szerzőket. Dr. Hóvári János turkológus, egykori diplomata a török birodalom terjeszkedésének nemzetközi kontextusát és Magyarország lehetőségeit foglalta össze. Dr. Németh Csaba hadászati statisztikák és egy 16. századi krónika alapján mutatta ki, hogy a gyulaiak teljesítménye az 1566. évi ostrom idejét hatalmas volt. A történész továbbá az is fenntartja, hogy Kerecsényi kapitány nem volt áruló.

Páll Dávid Gergely PhD azokat a technikákat mutatja be dolgozatában, amelyekkel ő és csapata bekapcsolódott a Szigeterőd program keretében zajló kutatásokba, amikor előzetes talajvizsgálataikkal feltérképezték, hol érdemes régészeti ásatásokba kezdeni. A feltárások kézzelfogható eredményeiről Liska András régész írt tudományos közleményt. A bemutatón kiemelte, abban a szerencsés és ritka helyzetben vannak, hogy az ostrom konkrét maradványait sikerült megtalálniuk, ami annak is köszönhető, hogy csak ott végeztek feltárást, ahol tudták, hogy találnak valamit. Az Erkel Ferenc Múzeum munkatársa jelezte, mindenképp további pontosításokra lesz szükség.

A kereszténység védőoszlopa – Gyula 1566-ban című kötetben Oross András PhD arról ír, hogyan ítélték meg Bécsben a hajdani gyulai vár helyzetét, Bagi Zoltán Péter PhD főként a várkapitányi szerepkörrel foglalkozik ugyanitt, Kelenik József PhD a nagykanizsai példából kiindulva elemzi az egykori palánkerődöket, Varga Zoltán pedig a szigetvári Zrínyi-kultuszról számol be.


2017. június 5., hétfő

kRémes praktikák

Türelemjáték

Éppenséggel már nem számítok újoncnak a konyhában, mégis mindig belesülök valamibe. Köztük van a hurkaformájúra modellezett kenősajt felbontása. Ne mondja nekem senki, hogy elsőre sikerült útmutatásszerűen felnyitnia ezt a készítményt, mert nem hiszem el.

A legfelemelőbb érzést akkor váltja ki belőled a kis guriga, amikor sietsz, és ripsz-ropsz kellene elintézned a falnivalót. Ilyenkor aztán egészen biztosan át is öltözhetsz, ki is takaríthatsz, moshatsz azt követően, hogy megpróbálod az ömlesztettet ehetővé tenni.

Nos, felsorolom, milyen módszerekhez folyamodtam annak reményében, hogy egyszer majd csak legyőzöm a krémsajt páncélt formázó védőrétegét. A műanyag hártyát először a kés hegyével igyekeztem átszúrni, de valami miatt az eszköz mindent tett a termékkel, csak pont lukat fúrni nem volt képes bele. Az ujjamba viszont…

A második kísérlettel egyszerűen csak ketté akartam hasítani, vágni az arcátlan ellenállót. Ez sem ment, késem ide-oda siklott a felületen mindaddig, amíg végképp meg nem untam a manővert, és nagy erővel le nem sújtottam a puhatestűre. Erre szinte a teljes tartalom kibuggyant a burokból, és a fele leesett a padlóra.

A harmadik hadjáratban a készítmény két csücsöri végéből az egyiket, vagy pedig, ha ez sem adja meg magát, akkor mindkettőt kifárasztom az ollóval, hogy aztán határozott mozdulattal lenyisszantsam. Kétesélyes ostrom ez is, hisz vagy sikerül, és kirobban a krém a burkolatból, vagy nem.

Utolsó lehetőségként a körmeimhez szoktam folyamodni. Eddig azonban még ezzel a női trükkel sem mentem semmire.


2017. június 3., szombat

Gyorsírói tanfolyam

"HALADÓKNAK"


Indul!

pár néhány hónappal előbb korábban meghirdetett levelező gyorsírói tanfolyamunkat kellő siker koronázta;

részint régi növendékeimtől unszoltatva, részint Gyula városában élő azon törekvő gyorsírókra gondolva, kik óhajtanák a már meglévő, e téren szerzett tudásukat még tovább fokozni;

hajlandó vagyok a fenti ciím alatt egy másik gyorsírói tanfolyam nyitására.

1. A tanfolyam egy hónapig tart, de heteu-nkint 5 órát számiítok.

2. Hogy hol, mikor, melyik napnak melyik órájában jöjjenek össze a tanfolyamon résztvevők, azt egyenesen tetszésüktől teszem függővé.

Az első óra május G-én délután 6–7 óráig az Árpád-utcai ref. iskola kistermében, a régi tanfolyam helyén tartatik meg.

3. A tandíj 10 korona, mely fiösszeg az első órán kifizetendő.

4. Jelentkezni lehet Dobay János könyvkereskedésében lehet.

5. Az első órán még lehet jelentkezni, üde később már nem.

Záradékul: harmincnál kevesebb növendékkel semmi körülmények között tanfolyamot nem nyithatok.

Kiváló tisztelettel:

Torró Miklós
ref. lelkész, okleveles gyorsírdó, s a Gyertyafény havi belmissziói folyóirat felelős szerkesztője

és

Déli
mint rovatvezető



2017. május 30., kedd

Egy nő monodrámája


Árva Bethlen Kata kiállása erkölcsi mérce a mai ember számára

Kocsis István monodrámája a Reformáció Éve keretében érkezett Gyulára

Árva Bethlen Kata a magyar történelem egyik legizgalmasabb nőalakja, aki a vallási elkötelezettség és a magánélet között vergődve jutott el imádott istenéhez. Erről az útkeresésről szól megrázó erővel Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámája, amelyet május 27-én a gyulai református templomban néztük meg sokadmagunkkal.

Kocsis István drámáját 2006-ban mutatták be Budapesten Kökényessy Ágnes főszereplésével, Pozsgai Zsolt rendezésében. Az előadást azóta töretlen sikerrel játsszák fővárosi és vidéki színházakban, jelképértékű terekben. A Reformáció Éve Emlékbizottság támogatásával a mű vándorútra kelt, szimbolikusan Vizsolyból indult, és idén május 27-én Gyulára is megérkezett.

Az 1975-ben írott darab a megrendíthetetlen hitű és erkölcsű, tragikus életutat bejárt áldozatkész asszony története. Azé a nőé, akinek édesapja Bethlen Sámuel gróf volt, rokona pedig Bethlen Miklós kancellár, önéletrajzíró. A Habsburg uralkodóház sunyi taktikái miatt azonban Kata, aki református közegben nőtt fel, már nagyon fiatalon politikai csapdába kényszerül: 17 évesen kell férjhez mennie édesanyja mostohatestvéréhez, a katolikus Haller Lászlóhoz. A cél az lett volna, hogy az abszolutista osztrák dinasztia íly módon is megakadályozza Erdélyben az újító szellemű rebellis egyház térnyerését. A szándékot törvény is alátámasztotta: a családfő halála után a gyermekeket el kellett venni anyjuktól, hogy ne nevelkedhessenek protestáns hitben.

Ez történt Katával is. Haller László korai eltávozása után Pál fiát és Borbála leányát elszakították tőle. Második házassága sem sikerült jobban. Teleki József grófnak tíz gyermeket szült, de mind a tízet gyors egymásutánban elveszítette, s 32 évesen újra megözvegyült. Ezért nevezte el magát Árvának.

A tragédiasorozat után visszavonult, és az Olt megyei Hévízen élt. Innen folytatta harcát rokonai ellen, és ugyaninnen verte vissza a Bécsből irányított jezsuita papok támadásait. Lelkiismereti szabadságáért, református hitéért megalkuvás nélkül küzdött, sziklaszilárdan hitt Istenben. Támogatta az erdélyi református iskolákat és egyházközségeket, könyveket gyűjtött, Védelmező erős pais címmel kiadta imádságait, és udvarába hívta Hollandiából Bod Péter tudós prédikátort, akinek munkásságát szintén bőkezűen segítette. Mindemellett hozzáértő gazdaasszonyként is megállta helyét: pártolta és fejlesztette az ipart, elsajátította az orvoslás tudományát, majd sokaknak példát mutatva személyválogatás nélkül gyógyította a betegeket.

Árva Bethlen Kata 1759-ben Fogarason hunyt el, sírkövét a helyi református templomban őrzik. A monodráma alapjául szolgáló kiterjedt levelezését 1922-ben Szádeczky-Kardoss Lajos jelentette meg.

A megtántoríthatatlan, mégis érzéki nőt Kökényessy Ágnes közel másfél órán át közvetíti publikumának. Nehéz feladatában csupán partnerére, Incze Mátéra támaszkodhat, aki a Faragott Kőrisszobor megjelenítőjeként az első perctől az utolsóig szótlanul, ám sokatmondón ad súlyt a produkciónak, nyomatékosítja a főszereplő jelentőségét.

A szerző, Kocsis István Szatmár megyében, Ombozon született 1940-ben, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1965-ben diplomázott. Ezt követően újságíróként tevékenykedett romániai folyóiratok szerkesztőségében. Magyarországra 1984-ben települt át. Dramaturgja volt a Népszínháznak, de dolgozott a Magyar Televíziónál is. Átütő erejű, s közkedvelt drámái közül az Árva Bethlen Kata az ötödik a sorban. Ebben egy olyan erkölcsi magatartást helyez előtérbe, amelynek időszerűsége napjainkban is érvényes.

Tovább... (szép galériával)

2017. május 28., vasárnap

Május


Virágos május,

oh, be szép vagy!

Jöttél a tavasz minden szépségével, illattal és napsugárral, langyos záporesővel; jöttél, hogy melegséggel áraszd el a kínos tél zordságától dermedő fáradt lelkünket; jöttél, hogy új és friss életre varázsold a földet és lakóit; jöttél, hogy az átkozódások és szitkozódások szennyes iszapjába süllyedő bárkánkat zöldellő szigetre vonjad; jöttél, hogy józanító szagos szellővel cirógasd meg a szenvedéstől eltorzult arcokat; jöttél épp úgy, mint máskor, mint tavaly és azelőtt... de mégis szebben, kedvesebben: reménységgel és bizakodással körülvértezve.

Zengő gitárok örömdalokat sírnak, megnépesedett az utca és a mező, frissebbek, üdébbek és színesebbek a vasárnapdélutánok; messzi csatatereken a harcosok ujjongva köszöntik jöttödet, fájdalmas gyönyörűséggel nézegetik a földből kikandikáló virágszálakat, s illatpárás éjszakákon a szuronyukon megcsillanó ezüstös holdsugarat.

Reménységgel, új és csodás bűbájjal, gyógyító balzsammal, tisztalevegővel, erős hittel, békés megnyugvással, szívesen és hangulatosan, megtépázva és mégis büszke öntudattal jöttél

virágos május!



2017. május 20., szombat

Ez a divat


[A] Tisztelt hölgyközönség

szíves tudomására hozom, hogy helyben [a gyulai] Városház-utca 3. szám alatt varró- és szabászati tanfolyamot nyitok kezdők és haladók részére.

Tanítom a legújabb magyar szabás minden alapformáját a mostani passzend és bődivat szerint.

Hogy a szabás és varrás tanítási képzettségem minden jó Ízlésnek megfeleljen, néhány hetet a fővárosban töltöttem, hol alkalmam volt a jelen és jövő divat átalakulását áttanulmányozni.

Tisztelettel:
Gyulai Erzsi

és
Déli


2017. május 14., vasárnap

Indulatok háborúja


U. i.: bűnözőt kerestek a szobámban, tudsz erről valamit? 


Kedves XY!!!

Lassacskán már azt sem tudom, miként szólítsalak, oly’ rég láttalak.
Inkább sehogyan sem, nehogy elvétsem!
Szóval csalódtam benned, és ettől teljesen magam alatt vagyok. Ezért legfőképpen rövid leszek, távirati stylben közlöm veled, amit akarok.
Pro primo: roppantul nehezen dolgoztam fel, hogy mégsem jöttél el Madeirára. Pedig minden elő volt készítve számodra (párna, szappan, papucs, falnivaló). De már nincs, mert ami hozzád kötött, megsemmisítettem.
Gonosz, ami vagy!
A lányokkal együtt vártalak, mint az őrült, közösen álltunk őrt az ablakban. Kiöltöztünk, úgy vártunk, még éjjel is, mindnyájan halálosan kíváncsiak voltunk rád. Felváltva figyeltük az ide vezető utat és a holdat. Jól érted, én is, hisz kezdenek elhomályosulni bennem az emlékek. Kezd elhomályosulni az elmém is, már ami téged illet.
Nem teheted ezt velem!
Széttéptem a drága fürdőruhámat is, és ha itt lennél, a gyűrött kockás inged is a kandallóban kötött volna ki…
Bocsáss meg, hogy ilyesmik megfogalmazására vetemedtem, de mit is tehetnék egyebet?! Bolond, magányos nőkkel lubickolok naponta a tengerben, velük járok cukrászdába, ahol dühömben és haragomban annyi habos nyavalyát be szoktam falni, hogy nem egyszer lettem már rosszul. Át kellett mosniuk, hogy magamhoz térjek.
Az a helyzet, hogy ezt is tőled vettem át. Te rendeztél folyton ilyen evészeteket, miután a szegény Marit eldelegáltad a Reinhardthoz, és a lelkem esőben, hóban, fagyban nyakig érő sárban szállította neked szó nélkül a finom cukrászkölteményeket. Úgy haragudtam rád ezekben a pillanatokban, hogy a legszívesebben felpofoztalak volna. Csak azért nem tettem meg, mert sejtettem, csupán a bosszantásomra találtad ki ezt is, hisz egészen pontosan tisztában vagy vele, milyen indulatok dúlnak bennem, és ezt a maximumig kihasználod.
Ám azzal is légy tisztában, kérlek szépen, hogy én egy úri budai jány vagyok, és sosem követnék el ostobaságokat a nagy nyilvánosság előtt.
És mi történik, hogy mindez tetéződjék? Bekopog tegnap hozzám a szobalány azzal, hogy valamiféle undorító bűnügy kapcsán detektívek jártak a szállóban, és egyenesen az én szobám kinyitását kérték tőle. Annyit hallott csak, hogy az összes bőröndömet kiforgatták, és mindent, ami bennük volt, külön átvizsgálták. Kérdeztem is tőle, ha nem volt bent velük, honnan tudja, mi történt. Erre azt mondta, hogy a hangok alapján ítélte meg, mi folyik odabent. Na de erre majd még visszatérek, amennyiben továbbra sem vagy hajlandó idesétáltatni a kis formás testedet.
Hát lám!, valójában nem is haragszom rád, mucusom, de remélem, nem tettél semmi olyat, amiért letartóztathatnak.


2017. május 8., hétfő

Mindent egy szál rózsáért


Édes lelkem!

Ismét elhanyagoltalak. Immár egy hete nem tudsz rólam semmit, mert rettenetes állapotba kerültünk. G. úgy megfázott a legutóbbi gyulai szórakozáson, hogy még mindig egész nap szipákol, köhög, prüszköl, issza a rengeteg büdös főzetet, amiktől a lakás is tiszta bűz, folyton szellőztetni kell, hogy kibírjuk. Alvás így sincs sok, mert mint írtam a múltkor, borzalmasan horkol, és emellett most még fulladozik is. Úgyhogy számomra munka, számára kórházi kezelés lett a fogcsikorgató kirándulás vége. Doktor úr szerint két hétig még egészen biztosan nyomni fogja az ágyat idehaza. Márpedig ez nekem is elég baj. Amikor Horváth fagyos tekintettel közölte velem, mire számítsak, arra gondoltam (és ezért azóta is szégyellem magamat), hogy amíg G. fel nem gyógyul, mi ketten elmehetnénk fürödni. Nem Gyulára, nem abba a jégverembe, nehogy te is lebetegedj, mert abba én egyszerűen belehalnék. 

Szerelmem, nehéz leírnom, sajog, lüktet a szívem miatta, de végül úgy döntöttem, fogadok egy asszonyt, aki majd ellátja G.-t, amíg távol leszek. Tudniillik időközben Izabella meggyőzött arról, hogy ennyi kínszenvedés után szükségem van egy kis melegebb éghajlatra, úgyhogy jövő héten el kell kísérnem őt és a barátnőit Madeirára. Nagyon rendesek, nem kell megijedned. Mindent ők állnak, nekem csak össze kell csomagolnom.

Túlságosan persze nem örülök a rám erőszakolt tervnek, sőt, egyenesen rosszul vagyok tőle, hisz alig, hogy kipakoltam, újabb feladatok elé állítottak. Elmenetelem másik hátulütője, hogy rengetegbe fog ez nekem kerülni. Már így is költenem kellett az útra, mert a lányok kérésére a legdivatosabb fürdőruhát varrattam meg Erzsikével. Küldök is neked egy fényképet, amin én is rajta vagyok az új maskarában. Mit szólsz hozzá? Hát nem olyanok vagyunk, mint a Pacsirta utcai Schwarz bácsi ízes-mázos bonbonjai?

Nem feledkeztem meg rólad sem, szívem. Neked is csináltattam egy remek kis inget, fehér alapon zöld kockákkal, azonnal fel is adtam a futárszolgálattal, hogy időben megkapd. Ezért ha úgy döntesz, meglátogatsz azon a gyönyörű helyen, feltétlenül hozd magaddal, de előtte vasaltasd ki szépen Böskével. Ebben a szakmában ő a legjobb a városban, és nem is kér érte sokat. Az a nő társaságnak sem utolsó! De vigyázz, sasszemeim rajtad! Na jó, csak vicceltem. Inkább tartsd távol magad tőle, kizárólag házimunkára alkalmazd. 

És ezzel nagyon messzire mentem, úgy érzem. Ne haragudj. Mire ideérsz, sütök neked valami finomat, már tudom is, hogy mit. A kedvencedet, a püspökkenyeret! Csupán egyet kérek cserébe: jöjj mielőbb, és jó szokásod szerint hozzál nekem egy szál fehér rózsát, ezúttal frisset! 

Csókol, ölel:
Déli

U. I.: amennyiben nincs mibe pakolnod a holmijaidat, menj el Rózához, hagytam nála egy szép bőröndöt, kimondottan a te ízlésednek megfelelőt. És még csak véletlenül se hidd, hogy mindezt előre kiterveltem!

2017. május 5., péntek

Történelmi leckét tartott fiúknak Koncz Zsuzsa


Tündérországból a Vadvilágon át vezette vissza 1956-ig rajongóit az énekesnő

Teltház előtt énekelt első ízben Gyula városában Koncz Zsuzsa május 2-án, kedd este. Az énekesnőt és zenészeit a publikum vastapssal, állva és sárgarózsa-csokrokkal ünnepelte a Vadvilág lemezbemutató koncertjén.

Sírva vigadt a magyar Koncz Zsuzsa első gyulai fellépésén. A Kossuth-díjas előadóművész immár közel fél évszázada tart történelmi leckét gyönyörű énekhangján a magyar embereknek, városunkban azonban még nem járt. Abban bízva állt ezért színpadra, hogy a viharsarki közönség bizonyára még megismeri: korunk flitteres farmernadrágjában éppúgy, mint az 1960-as, 1970-es éveket idéző miniszoknyában. A publikum megértette üzenetét, és ezt jóízű nevetéssel jelezte. Így indult és bonyolódott a kedd esti koncert.

Koncz Zsuzsa ezúttal sem igyekezett sorok közé rejteni kemény bírálatait. Élcességén csak valamelyest enyhített, hogy elsősorban saját magával szemben gyakorolt kritikát. Mint mondta, büszkén vállalja korát, vállalja temérdek megjelent lemezét, és mindazokat a szövegeket és dalokat, amelyek a mindenkori társadalom elé tartanak tükröt.

Közel négyszáz fős rajongótáborával kórust alkotva kanyarodott vissza többször is a múltba, amely talán nem is annyira volt jó, sem szép, mint amilyennek látni szeretnénk. Beszélt és énekelt a kivándorlásról, az emigráció vissza-visszatérő fájdalmairól, a józsefvárosi Kárpáthyék Amerikába szakadt leányáról és kedvenc cukrászdájáról, az első szerelem csalódásait megszépítő harminchárom „stefániáról”, a mérges öreg királyról, Tündérország keserűségeiről, a Vadvilág című albumról, és mindarról, amit zenésztársaival közösen 1969 óta megfogalmaztak.

Tarsolyából tehát mind az új, mind a régi és a nagyon régi slágerek előkerültek, amelyek egyöntetűen arról szólnak, hogy sosem tudott, de nem is akart más lenni, mint amilyen valójában. Hogy nem csupán egy élettelen, érzéketlen tárgy, amely kibérelhető. Költői strófákkal alátámasztva igazolta, igenis érdekli, mi van velünk. Megmutatta, határozott elképzelése van afelől, milyennek kéne lennie a világnak, meg arról is, milyen lehetne. És értekezett az emberiségről, amelyről fiatalon még azt hitték, ők majd megváltoztatják.

Ötven év elmúltával Koncz Zsuzsa ennyivel maradt: az édesanyák tanító-óvó szavaival, az apák intelmeivel, és a reménnyel, hogy egyszer majd csak jobb lesz mindenkinek.


Ebben a kegyetlen szembenézésben Koncz Zsuzsa négy férfiban talált méltó társra az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Maróthy Zoltán gitáron, Lengyelfi Miklós basszusgitáron, Tiba Sándor ütősökön segítette önismereti kísérletében. Ötödikként, égi muzsikusként Cipő erősítette az együttest. Ezen az esten róla, és a mennyei csapat többi tagjáról is megemlékeztek.

Tovább... (galériával)

2017. május 4., csütörtök

Bemutatták Haász János megelevenedő verseskötetét


Ez az első olyan magyar könyv, amelyből videós tartalmak jönnek elő

Live print technológiát alkalmazó könyv nem sok van Magyarországon, Haász Jánosé az első. A kötet bemutatóján a szerzővel és az animációkat megalkotó Merényi Dániel grafikussal Kiss László író beszélgetett április 28-án, pénteken a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Ezt követően a hallgatóság elsajátíthatta, miként lehet egyszerűen, szépen cicát és dinoszauruszt rajzolni.

Svéd típusú gyermekverseket tartalmazó könyv a Felnőtteknek nem, amely a gyulaiak által jól ismert szerző, Haász János beleegyezésével és Merényi Dániel (Grafitember) közreműködésével teszi lehetővé, hogy szakítsunk olvasási szokásainkkal. Az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent kötet ugyanis elsőként kínál extra tartalmat azzal, hogy a költeményekhez készült illusztrációk kiterjeszthetők, és a live print technológia segítségével hangos animációkká bővíthetők. Mindössze egyetlen telefonos alkalmazást kell letöltenünk okostelefonunkra ahhoz, hogy a videókat elővarázsoljuk a sorok közül.

A kiadványt persze nem csupán a kortárs applikáció teszi értékesé és élvezhetővé. Arról, hogy a virtuális káprázat felajánlása mellett milyen élményeket nyújt még a kötet, miért érdemes belelapozni, megvásárolni, Kiss László beszélgetett a költővel és a könyv illusztrátorával a városi téka Simonyi-termében.

Az egybegyűlteket Dézsi János könyvtárigazgató köszöntötte, s elmondta, hogy bár a Felnőtteknek nem a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon élte meg első nyilvános szereplését, gyulai bemutatója premiernek számít, mivel vidéken még nem volt ilyen. Megjegyezte, Haász Jánost a gyulaiak már ismerik kötetszerzőként, hisz Pesti Kornélként ő jegyezte a Gyulai Hírlap-könyvek sorozatában megjelent Gyulaiságunk 2. Pest-budai gyulaiak című interjúkötetet, költőként viszont még nem. Erre most nyílik alkalom.

Kiss László szerint az Athenaeum kiadó, amelynek vezetője, Szabó Tibor Benjámin szintén gyulai származású, a Felnőtteknek nem kiadásával bebizonyította, hogy létezik még gyulai szépirodalom. Az alapötlet abból adódott, hogy a folyóirat-felhozatal mára roppantul felhígult, így aki igényesebb, könyvet ír, többek között Haász János is. Ezt követően Kiss László a szerzőt kérdezte életpályájának alakulásáról, a kötet megszületésének előzményeiről, és arról a gyulai közegről, ahonnan évtizedekkel ezelőtt elindult.

Haász János nem tagadta, sokat várt arra, hogy kötete megszülessen. Minél többet olvasott nívós irodalmat, annál jobban érezte, hogy szükségtelen bármit is leírnia, hisz semmit sem tehet hozzá a meglévőhöz. Érettségi után magyar-történelem szakra jelentkezett, de nem vették fel, majd politológiát tanult, szándékosan, mert újságíró akart lenni, nemcsak a szülőhelyén, Gyulán, hanem a későbbiekben Budapesten is. Jóllehet az 1990-es években a Gyulai Alkotókör keretében már intenzíven dolgoztak, és egy antológiát is megjelentettek, Miskolcon pedig újabb kiadványok szerkesztésében vett részt, miután 2001-ben a fővárosba költözött, szinte kizárólag újságot írt. Verseskötete persze már elég régóta készül, de a költemények zöme egyetlen délutánon öltött formát, ötvenvalahány vers ugyanazon a napon, aztán szünetet tartott, hogy később elvégezze a kiegészítéseket, beillessze helyükre a hiányzó sorfüzéreket, befejezze, lezárja a folyamatot. Időközben az is tisztázódott benne, hogy az egyes strófák valójában egyetlen történetet képeznek, a hat-hétéves kisfiúét, aki rácsodálkozik és felháborodik a felnőttek zavart világán, szüleinek széteső, óriási kihívásokkal szembenéző életén. Az önálló szabad versekből álló, de összefüggő szöveg tavaly nyáron véglegesült. Az Athenaeum kiadó ekkor vállalta el megjelentetését, szervezte be Merényi Dánielt, és döntötte el, hogy idén áprilisban elviszi a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.

A Grafitember megnyerése kiváló ötletnek bizonyult, hisz Haász János figuráit az ő animációvá kiterjeszthető rajzai értetik meg az olvasóval. A Napirajz című blog alkotója Miskolcon él, és már iskolásként elhatározta, hogy éhező művész lesz, aki fura ruhákban fog járni, és fura zenét fog hallgatni. Ám mivel terve megbukott, hiányérzetét azóta is a ceruzával vezeti le a papírlapon.

A beszélgetés végén Merényi Dániel arra is megtanította az egybegyűlteket, hogyan lehet egyszerűen és szépen megrajzolni egy cicát, vagyis úgy, hogy ne kelljen hozzá egyéb, csak egy krumpli, két kockasajt, két szem bors, egy átlósan kettévágott kockacukor, két horgászhorog, hat szál spárga és egy amorf ágymelegítő. Majd azt is megmutatta, miként járjunk el, amennyiben macska helyett dinoszauruszt akarunk, és a vendég már az ajtóban várakozik, kopog, csenget, kiabál, hogy beengedjük.

Tovább... (galériával)

2017. május 1., hétfő

Erkel Ferenc, a lángész


Laczó András azért jött, hogy megszerettesse az operát az iskolásokkal

A Bartók–Pásztory-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Aranygyűrűs énekművésze, az Opera Nagykövete cím viselője Erkel Ferenc életpályájáról tartott vetített képes, interaktív és zenés előadást a gyulai Vigadóban összegyűlt iskolásoknak április 25-én, kedden.

Átütő sikert aratott a Békés megyei kötődésű neves operaénekes a 7. és 8. osztályos iskolások körében, akik felállva éljenezték és tapsolták meg az előadót. Laczó András városunkba Tóthné Bodó Mária tanár meghívására érkezett, hogy megszerettesse az opera műfaját a gyulai 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola, valamint a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola diákjaival. Előbbi tanintézmény pedagógusaként Hajtmann Ildikó békéscsabai tanártársa segítségével és az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közreműködésével szervezte meg a kedd délelőtti összejövetelt.

Formabontónak nevezett megnyitóbeszédében Tóthné Bodó Mária elmondta, az operanagykövet a komolyzene elkötelezettjeként díjtalanul vállalta gyulai fellépését, amiért köszönet illeti. Laczó András, Bartók–Pásztory-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház világot járt Aranygyűrűs énekművésze Erkel szülővárosába különösen nagy szeretettel érkezett.

Az opera nem lehet káros az egészségre, hangsúlyozta az előadóművész, majd kijelentette, azért jött, hogy ezt bebizonyítsa. Belépése is a valódi operaelőadásokét idézte: miközben szemkontaktust teremtett az egybegyűltekkel, és elfoglalta helyét a teremben, a Hunyadi László nyitányát adta elő fuvolán hallgatóságának Bánk bán stilizált kosztümjében. Operafilm-bejátszásokkal színesített előadásában a többszörösen díjazott énekes és művészeti vezető szemléletes módon vázolta fel Erkel Ferenc szakmai életpályáját, az elmondottakat énekhangjával is alátámasztotta. Mesélt a legfontosabbnak tartott Erkel-operák keletkezésének körülményeiről, történelmi hátteréről, és szólt azokról az énekesekről is, akik örökre beírták nevüket a műfaj kedvelőinek emlékezetébe. Megemlítette Simándy József tenort, aki tanára is volt a Zeneakadémián, valamint a Tiborc szerepét éveken át kiemelkedően alakító szarvasi születésű Melis György baritont. A diákok emellett az egyes operák, kiváltképp a Hunyadi László és a Bánk bán karaktereinek jellemábrázolásáról is átfogó, érthető képet kaptak.

Laczó András kijelentette, a gyulai születésű Erkel Ferenc lángész volt, egy zseni, és úgy vélte, nemzeti operáit minden gyulainak illene ismernie. Az operaénekes azt tapasztalta, hogy Békés megyében az emberek egy része tájékozatlan Erkel szerzeményeit illetően, de örömmel tölti el, hogy Erdélyben éneklik a dalait. Nagyon meghatotta, amikor az Erkel Ferenc Emlékházba ellátogató határon túli csoport kórusban idézte fel a Bánk bánból Petúr híres bordalát és a Hazám, hazám című áriát.

Továbbá az is megörvendeztette, hogy a jelen lévő diákok kivétel nélkül vele énekelték a Meghalt a cselszövő kezdetű dalt.

A tanulók a cimbalomról és a „szerelmes” hegedűről is izgalmas információkhoz juthattak a rendezvényen. Megnézhették, milyen példás hozzáállással éneklik himnuszukat egy-egy focimérkőzés előtt a brazilok, és azt is, hogy a világ legszebb nemzeti imája, a magyar, rockosítva is mekkora közösségformáló erőt jelenthet. Ezúttal ezt ki is próbálhatták a Vigadóban.
Az opera-nagykövetségnek minden bizonnyal lesz még folytatása Gyulán, a páratlanul lelkes diáksereget pedig Laczó András személyesen is szeretettel várja a budapesti Erkel Színházba. A meghívott sem maradt ajándék nélkül: a vendéglátók nevében Tóthné Bodó Mária egy kivételes Himnusz-kötetet nyújtott át a művésznek.


2017. április 30., vasárnap

Megrajzolta időtlen vallomásait


László Ákosnak nyílt kiállítása a gyulai művelődési ház földszinti galériájában

A grafikusművész Egy idős képíró vallomásai. Vonalak, versek, variációk… című tárlatát dr. Párducz László, a Pándy Kálmán kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa nyitotta meg április 27-én, csütörtök délután. A tárlat május 24-ig díjtalanul tekinthető meg.

– A festészet tudománya a ponttal kezdődik, majd a vonal következik. A sík a harmadik, a negyedik pedig a test, amit a síkok palástja fed. Ez a Leonardo da Vinci-idézet lehetne a tárlat központi gondolata – mondta Párducz László megnyitóbeszédében. A főorvos ezzel Ady Endre Egy néhai költő című versével is megteremtette a kapcsolatot. A költeményt Baranyai Tamás, a Gyulai Művészklub egyik alapítója olvasta fel annak a megállapodásnak köszönhetően, amely a kiállító és a kiállítást a közönség figyelmébe ajánló két barát között született. László Ákos ezúttal ugyan nem Ady-verset kért, de egyáltalán nem bánta, hogy elhangzott. Úgy vélte, Ady sorai hitelesen értelmezik képeit. Ő maga Heltai Jenő Dalával válaszolt orvosbarátjának.

László Ákosnak nem ez az első bemutatkozása Gyulán. Előző grafikai válogatásáról szintén Párducz László beszélt a gyulai vár borozójában néhány évvel ezelőtt. Debrecenben ismerték meg egymást, és azóta mindig kap az alkotótól egy-egy verset. Találkozásuk szükségszerű volt, és megalapozta szellemi értékeken nyugvó viszonyukat. Párducz László úgy vélte, Ákos barátja művészetét leginkább a mélységes humanizmus jellemzi, amely tiszteletet és alázatot jelent a sors iránt. Vonalainak variációiban az elmúlás fogalmazódik meg, vallomásaiban belső igazságok vetítődnek ki a külvilágba.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ által szervezett kiállítás költői gyűjteménye kiválóan illusztrálja, mennyire gazdag lehet az irodalmi és képzőművészeti összefonódások tárháza. A művész az 1960-as években alakította ki egyéni stílusát: a fekete-fehér művek helyett gazdag színezésű, összefogott szerkezetű és finom vonalvezetésű grafikák kerültek ki keze alól. Lapjain mindazt összegyűjtötte, ami az emberi értékrendet illetően jelentősnek tűnt számára. Munkája során Kondor Bélához is mindig vissza-visszanyúlt. Kondor volt ugyanis a magyar képzőművészetben az, akiben a költő és a festő elválaszthatatlanul összefonódott. Kép- és költeményalkotásban működése mindvégig azonos ihletettséghez, erőhöz jutott, hisz a strófafaragó és az ecsetkezelő benne nemcsak hogy kiegészítette, hanem még feltételezte is egymást. Ugyanezt a szerepvállalást tükrözik László Ákos rajzai is.

A kiállító 1940-ben született Budapesten. Egy véletlen folytán négy hónapos korában Nagyváradra került nagyszüleihez. Itt járt iskolába, itt nőtt fel, így a holnaposok városa, a Pece-parti Párizs alapjaiban határozhatta meg hivatásának kibontakozását. A kolozsvári képzőművészeti egyetemet 1963-ban végezte el Kádár Tibor és Feszt László irányítása mellett, kiállítóművészként ekkortól ismert. Debrecenbe 1982-be települt át. Kezdetben könnyen dekódolható templom- és tanyaképekkel jelentkezett, majd kisebb kitérőket tett, és eljutott az absztrakcióig. Díjai közül a Holló László- és a Csokonai-díjat tartja a legértékesebbnek. Művészete tipikusan magyar, csöndesen tragikus és meghatóan sorsfeltáró. 


2017. április 29., szombat

Dépendance


Szerelmem!*

Elutaztunk Gyulára, de sajnos nagyon rossz időnk lett, úgyhogy miután leszálltunk a vonatról, megkerestük a szállodánkat, és egész éjjel a szobában búsultunk az eső és a hideg miatt. Ne is mondjam, ennél több is kijutott nekünk a jóból. Hogy mivel folytatódott? Na most leírom. Bejött ugyan a szobalány begyújtani, aminek folyományaként pattogott is szépen a tűz a kemencében, de a helyiséget ez a néhány kis láng nem tudta átmelegíteni. Arra kényszerültünk, hogy a kandalló közvetlen közelébe húzódjunk, mert csak ott éreztük valamennyire kényelemben magunkat.

Szóval egész éjjel a tűzhely mellett ültünk, mert az ágy a szoba másik oldalán volt. G. olvasott, én többnyire a veled töltött órákat éltem át újra és újra gondolatban.

Reggel, még a hajnali órában gyorsan rendbe szedtük magunkat (még G. is megijedt önmagától, amikor belenézett a tükörbe), kerestünk egy kávéházat, hogy megreggelizzünk. Persze ez sem ment simán. Először is nem akartak kiengedni a hotelből ilyen korán. Aztán nem akartak beengedni sehova sem, mert Gyulán az a szokás, hogy csak nyolckor nyitnak ki a vendéglátók. Nem volt mit tennünk, bolyongtunk a pocsolyás utcákon a bundáinkban. Értelme nem volt, mert túl sokat nem láttam a rengeteg gyönyörűségből, annyira fáztam, és annyira zuhogott. Futólag jutott eszembe, hogy milyen finomat tudnék főzni, ha lenne hol, min. De gyorsan tovasiklottam e szellemi kitérőn, mert pihenni, aludni ezerszer jobb lett volna akkor! Fáradt voltam, és kimerült. Ám te ott is folyton az eszemben motoszkáltál. Manuszom, ez már dépendance!

Végül mégiscsak este lett, mire visszaértünk a szálláshelyünkre. A portás persze ismét biztosított bennünket afelől, hogy mire megvacsorázunk az étteremben (csak ő tudja, melyikre gondolt), meleg lesz a szobában (a 666-ban laktunk!).

Így is történt! G. azonnal vetkőzni kezdett, én viszont tapintatból és tapasztalatból végigfogdostam az összes dagadó párnát, finom takarót, és megborzadtam: csupa nyirok volt minden. Oda is szóltam G.-nek, hogy azonnal öltözzön fel, mert itt súlyos gondok vannak. Ő azonban nem hallgatott rám, magára húzta a dunyhát, és a következő pillanatban már horkolt is. És ezt tette egész reggelig! Mindegy, odatoltam a foteleket a kandallóhoz, amiben ropogott valami, az egyikre ráterítettem az ágyneműmet (csak úgy gőzölgőt a nedvességtől!), a másikba beleültem én, és amíg ő álmodozott, ismét veled foglalkozhattam.

Másnap igyekeztünk elhagyni ezt a jégvermet, nem is fizettük ki, amit kellett, csak az összeg felét.

A többivel meg voltam elégedve.

Ha együtt megyünk, te meg én, ez nem fordult volna elő!


2017. április 27., csütörtök

Magashegyi


Új és régi dalokat is játszottak a pop és a folk közti zöld sávon

Megnéztük és meghallgattuk a Magashegyi Underground koncertjét Gyulán

A koncert előtt hallottam a hátam mögött ülőtől: hű, itt komoly szövegek hangzanak majd el, nem is fogom érteni. Választ a megszólaló ugyan nem kapott, én viszont nagyon szorítottam neki, hogy a gazdag tartalmat ne teherként élje meg, inkább azzal távozzon, hogy hű, mekkora igazságok fogalmazódtak meg ma este.

Mégis mennyire érdekes: azóta is azt érzem, teljesen elfogadható hozzáállással váltott jegyet a produkcióra ez az úriember. Mert egy zenei estre azzal a céllal is be lehet ülni, hogy csakis a muzsikát, a hangot élvezzük, mellőzzünk mindent, ami ennek terhére lehet. Kapcsoljunk ki, ne figyeljünk a szövegre, ne gondolkozzunk, csak pihentessük, kényeztessük magunkat, váltsuk ki, hozzuk elő magunkból a boldogság érzetét. Vagy a nagy semmiét. Vagy a mindenségét. A szabadidős tevékenységnek, amire azt is szoktuk mondani, hogy elmentem szórakozni, valójában ez a lényege. Az elmerülés valamiben.

Önmagunk kiiktatását maga a koncert most elő is segítette, hisz csak itt-ott volt igazán érthető, miről is énekel Bocskor Bíborka. S mennyire nem volt ez baj, mert a betű, a szó, a mondat szükségtelenné vált. Hisz ennél a zenekarnál a dal meg az énekes önmagában is közvetít. Él, létezik, megérint. Bármit is tesz Bíborka a színpadon, ha például csak zsebre dugott kézzel nézgelődik, akkor is közöl, előadja, eljátssza az időtlenséget, a megrökönyödést, a passzivitást, mi pedig szavak nélkül is egészen pontosan megértjük. Az üzenet átjön, nem nagyon kell érte megfeszülni.

Túlságosan nem vagyok felkészült a Magashegyi Undergroundból. Ezt egy percig sem tagadom. Amit tudok róluk, azt most, néhány nap alatt csipegettem, olvastam össze. És persze belehallgattam a lemezeikbe, mert egy zenei formáció esetében ez az elsődleges követelmény. Megtudtam, hogy Bíborka színésznek készült, tehetségkutatón tűnt fel, és hogy sajátos elképzelése van a világról. Nem igazán 21. századi figura, megvannak a maga véletlenjei, ezek szerint él, szabadon, mégis fegyelmezetten, jótevőn. A kamarateremben is jelleméhez igazodva szólította fel az ülőhelyeket elfoglaló közönségét: viselkedjen mindenki úgy, ahogyan tud, amiként szeretne. Munkássága ugyanezt jelzi: nem képes azonosulni a jelennel, nem akar megfelelni a showbiznisz diktálta szabványoknak, de imádja a természetet, a gyermekeket, és velük együtt a Bátor Tábort, amelyet meggyőződésből támogat. A sólyommal videoklipet forgat, a tengerrel találkozik, valamiképpen mindenütt, az énekeiben is. Úgy véli, mindenki ugyanoda, a nagy közösbe tölti bele kancsója tartalmát, úgyhogy öntsünk bátran, javasolta a Talált tenger című nóta előtti szünetben. Majd átszárnyalt a nézőtéren, és megölelt pár embert.

Pedig korábban még elképzelni sem tudott volna magáról ilyet. Civilként nem túl kommunikatív, inkább befelé forduló, akárcsak a zenéje. A Magashegyi Underground is virtuális projektként indult, éppen azért, mert nem akartak fellépéseket, csupán zeneszámokat a neten. Végül másképpen alakult az életük és a karrierjük, a legtöbb idejüket ma már a színpadon töltik. Maguk is csodálkoznak rajta, hogy ezt egyáltalán nem bánják.  
A bandának két szövegírója van: Tariska Szabolcs és Beck Zoltán. Kettejük közül Szabolcs a tapasztalt bölcs, aki sok mindent belevisz a szövegbe, Bíborka lényét is, de távolságtartón. Zoltán azt írja ki a lányból, amit ki lehet, de azt szinte határtalanul. A munkatársak ebben a csapatban ily módon egészítik ki egymást, kerülnek összhangba.

Gyulai estjükön a legújabb dalok mellett immár tíz éve ismert szerzeményeket is meghallgathatott a publikum, amely az est végére szépen felszabadult, mozgásba lendült, ráhangolódott az alternatívára.

Tovább... (galériával)

2017. április 25., kedd

A nagy háborút és a román falut is lefotózta


COSTICĂ ACSINTE

Az MMO-n elindított cikksorozaton felbuzdulva kezdtem keresgélni a világhálón, folyóiratokban és könyvekben matattam román fotósok után. Így találtam rá Costică Acsinte fényképészmesterre.

Talán szégyellnem kellene, de korábban sosem hallottam erről az emberről. Művésznek nem merem nevezni, bár lehet, hogy a maga korában kiérdemelte volna ezt a címet. Ha mondjuk, jobban odafigyel rá az a társadalom, amelyben működött. Ez persze nem történt meg. Évtizedek múltak el anélkül, hogy bárki is hozzányúlt volna az életművéhez. A jelenben is csak annyi az előrelépés hagyatékának felértékelését illetően, hogy a világháló megnyitotta előtte ezt a lehetőséget. Létesült ugyanis néhány oldal, ahová feltöltötték a képeit. Most már publikusak, tanulmányozhatok, néhányuk nyomtatásban is megjelent.

És mennyire jó, hogy ez így van. Mert egy kulturálisan számunkra idegen, távoli világról nyújtanak olyan információkat, amelyhez egyébként nem férnénk hozzá. Erről a világról ugyanis nem készültek sem megbízható felmérések, sem szavahihető elemzések, sem akkor, sem manapság. Ez a világ már létrejöttének pillanatában bezárta magát a Balkánba, s nagyon úgy néz ki, hogy tökéletesen érzi ott magát. 

Acsinte fotói mindenesetre képet adnak a hetven-nyolcvan év előtti Románia déli részén élők életmódjáról, életkörülményeiről. Bizonyos értelemben egy sokat ígérő, hatalmas dokumentációs anyaggal állunk szemben. Ami igazán elszomorító ezzel kapcsolatban, hogy az alapos vizsgálat szándékával, elhatározásával valószínűleg senki sem fog hozzányúlni. Ennek mi is csak a vesztesei lehetünk, akárhogyan is nézzük.

Mindenesetre sorozatával, ha mást eddig még nem is, azt már elérte, hogy előítéleteket bontott le. A sokszor szarkazmusba hajló realista megközelítésével hatása jobb annál, mint amire indulásból számíthatunk. Fotográfiáiról olyan személyek tekintenek ránk, akik ugyanúgy néztek ki, ugyanúgy ünnepeltek, viselkednek, reménykednek, mint kisvárosi elődeink. Talán csak az arcberendezésük, a bőr- és hajszínük különbözik a felmenőinkétől. Kicsit utánanéztem annak is, pontosan hol, milyen környezetben készültek a felvételek. Abból a közegből nyilván azok mozdultak be a kamera elé, akik meg tudták fizetni a gépész munkáját. A módosabbak. Azok, akik még ha ritkán is, de kiléptek ősi fészkükből, hogy végigsétáljanak Bukarest főutcáján, ahol azért mégis csak találkozhattak a modernizmus foszlányaival, a párizsi flanccal. A legszegényebbekről, a legszerencsétlenebbekről, a nyomorgó, írni-olvasni nem tudó tömegről sajnos nem értesülünk fotóiról.

Costică Acsinte, civil nevén Constantin Axinte 1897-ben született egy Ialomița megyei faluban. Pilotának tanult Bukarest mellett, Cotroceniben, de oklevelet nem szerzett. Az első világháborúba önkéntes harctéri fotósnak jelentkezett. Feladatai közé tartozott például a repülősök által készített felvételek előhívása, beleértve a franciáktól és az oroszoktól kapott anyagot is. Munkásságának ezt az időszakát egy önálló album foglalja össze: ebbe 327 fényképet válogatott be, amit jegyzetek, vázlatok, rajzok és újságkivágatok egészítenek ki.

Tovább... (galériával)

2017. április 22., szombat

Böjt


Drágám!

A sürgönyt megkaptad?

Amennyiben igen, láthatod, elég változatosan éltem, de meg tudtam lenni egyedül, férfi nélkül is. Sőt. Abban is örömömet leltem, hogy téged elnyelt a föld, mert legalább magammal is foglalkozhattam egy picikét.

A nagypénteket Telbiszéknél töltöttem, mint rendesen, de most szomorú volt az este, nagy fáradtság nélküli. Ödön csak a tojásfestésre kelt fel, de annyira gyengén, dezorientáltan, hogy a fortyogó festék láttán heves sírásban tört ki, kénytelenek voltunk visszafektetni. Aggódtam miatta, de a szegény barátnőmet is végtelenül sajnáltam, mert imádja azt a gazfickót. Másnapra ugyan jobban lett az úrfi, de az orvosa rögvest elküldte Abbáziába gyógyulni (vajon miért ilyen gyorsan???). Ennek nem örültem, mert ők az egyetlenek, akikkel időnként szót lehet váltani, anélkül, hogy veszekedés kerekedne belőle.

Nehézségeimet csak tetézte, hogy azon a héten nyakig benne voltam a munkában. Operaházi előadásra készültünk a Gazdaasszony Egylettel. Már csak néhány napunk volt a bemutatóig, de még sehogyan sem álltunk, ezért egész nap talpon kellett lennem. Más sem volt, csak a rohanás a doktor és az opera között. Teljesen kétségbe voltam esve. Meg is hűltem, mert olyan vékony ruhát adtak ránk abban a farkasordító hidegben, hogy csak na, úgyhogy napokig küzdöttem egy csúnya influenzával, aminek nagyon alá voltam vetve. Bele is fásultam a kínlódásba.

Szívem, te egészséges vagy?

Minderre az is rájátszhatott, hogy ínyenc létemre, hisz tudod, immár két hónapja koplalok, ellenőrzés nélkül, ami napi lebontásban azt jelenti, hogy csak apró ebédeket engedek meg magamnak. Na meg ugye itt volt a nagyböjt, amit nem hagyhattam ki! A gyóntatószék mellett ez is megárthatott. Persze az sem kizárt, hogy már lappangott bennem valami, egy nyavalyás betegség. Elég az hozzá, egyszer próba közben is annyira rosszul lettem, hogy nekiestem a díszletnek, és az egész felborult, és összetört. Még jó, hogy senkit nem temetett maga alá. Így is volt mit helyreállítani! Szóval kifogytam a pénzből, mert ez a kis véletlen baleset azt is elvitte, amit összekuporgattam. Még bélyegre sem tellett… Macikám, sajnálom!

Szóval az egyetlen kérdés az elmúlt napokban az volt számomra, kibírom-e ezt a hercehurcát, lesz-e erőm színpadra állni a fináléban. Úgyhogy ne haragudj, hogy túl sok életjelt nem adtam magamról. Végül nagyobb baj nélkül megúsztam, és ez a fontos. Felkaptam magamra egy párizsi toilettet, abban vonultam fel az Andrássy strassen. Azt mondják, semmi sem látszott meg rajtam a kínszenvedésből, a pazar ruha eltakarta. Még jó, mert tout le monde ott volt a premieren, egyetlen hely sem maradt üresen, a siker is óriási volt, a bevétel pedig még ennél is nagyobb. Mi viszont annyira szétestünk, rendezők, szereplők egyaránt, hogy elhatároztuk, a bankettet nem aznap éjjel, hanem majd csak egy hónap múlva tartjuk meg. Mindegy, egy fotográfiára még összeraktuk magunkat. 

2017. április 20., csütörtök

Tóth Péter szóra bírta a zenét


A zongoraművész három meglepetés-ráadást játszott hallgatóságának

Érzelmileg dús, emellett regényes, álmodozó, múltidéző, szélsőséges és a népi hagyományok felé forduló volt Tóth Péter április 19-i gyulai zongorahangversenye, amely a romantika korszakába vezette vissza a hallgatóságot.

A fiatal zongoraművész Schubert B-dúr szonátájával indította koncertjét. Elég nagy bátorság kellett ehhez, hisz annak ellenére, hogy az osztrák zeneszerző ezzel a művével jutott el a legvégsőkig, a darabra egyfajta bensőséges líraiság, szelíd szomorúság jellemző. Olyan alkotás ez, amelyben minden egyszerű, letisztult és dísztelen, külsőséges csillogásnak nyoma sincs, mintha felkészülés lenne az elmúlásra. Alapos zenei műveltség kell ahhoz, hogy ezt a fajta megközelítést, befelé fordulást értékelni lehessen.

Schubertnek mindmáig szűk a rajongótábora. Jóllehet a szakirodalom azt írja róla, nagysága a Mozartéhoz mérhető, s ha egy picit is tovább élt volna egészségben, az egyik legfontosabb zeneszerzőként tartanánk ma számon. Ám másképpen történt. Azokban az évtizedekben Bécsben csak néhány nevet tartottak valamire, ezért Schubert élete végéig keményen küzdött, hogy elismerjék. Jól fizető, biztos állása sosem volt, két alkalommal tanította az Eszterházy udvar grófkisasszonyait, de ezen kívül csak a kottaeladásokból tett szert némi pénzre. Nem tudott tárgyalni, s ezt a kiadók rendesen használták. Szomorú történet az övé, mégsem jelenthető ki róla egyértelműen, hogy mostoha életkörülményei miatt ő is egy szenvedő-művész lett volna. A Gyulán előadott B-dúr szonáta ezt a jellemét állította előtérbe.

– Semmi másért nem vagyok a világon, minthogy zenét komponáljak! Engem az államnak kellene eltartania – vallotta önmagáról. Végakarata szerint Beethoven mellé temették. Zeneművei meghökkentően gyors és lehetetlen modulálások egymás után, amelynek köszönhetően szinte máig utolérhetetlen a hangulat-ábrázolásban.

A hangverseny második részében a meghívott előadó Brahms F-moll szonátáját interpretálta. Ez a kompozíció is előhozta számunkra azt a személyt, aki szerezte. Azt a Brahmsot, aki szintén egy különös figurának számított a maga idejében, hisz folyton hátrafelé tekintett, a jelen nem érdekelte. A közönség szerette, barátai azonban féltek tőle, mert mindenkit sikerült megbántania szúrós megjegyzéseivel.

– Ősi kövület, amely teljesen kívül esik az idők fő folyamán – mondta róla egyik kortársa és ellenfele. Fura szokásai neki is voltak. Idős korában például ugyanúgy öltözködött és ugyanúgy sétált Bécsben, mint két emberöltővel korábban Beethoven, akinek a muzsikájához nem véletlenül hasonlították az övét, ami sokszor hátrányára vált.

1852-ben a sors összehozta a híres magyar hegedűssel, Reményi Edével, tovább...

2017. április 16., vasárnap

Idegenként odahaza


Nem volt jó ötlet beleírni a saját vendégkönyvünkbe.

Gyönyörű tavaszi időben indultunk útnak, a sofőr veszettül vezetett. Jóleső érzés volt ismét így menni, rohanni haza. Bolondul száguldozni, mint ezelőtt tíz évvel. Mindennek örülni, az összes falunak, tanyának, a jól kultivált földeknek, a szép zöld vetésnek. Mintha semmi sem történt volna azóta… Semmi. A nép ugyanolyan mogorva, ritkán köszön, durván tolakodik, de a korábbi énjéhez képest szeleburdibb, vagy inkább nagyképűbb, olaszosabb, gyakran spanyolul beszél, itt-ott angolul, de semmiképp sem az anyanyelvén. Talán szégyelli. Hál'istennek, megállapítjuk, egy-két évig kibírnánk még itt.
De az emlékek elszomorítanak, jobb hallgatni róluk.
Vendéglátónk vastag húslevest tálal fel ebédre, utána rántott csirkét fokhagymás krumplival, uborkasalátával, aztán zserbót, krémest, túrós pitét. A pincébe is lemegyünk egy kis hazai borért. A tornácon ménesi kerül elénk, fejünk fölé kitömött vadkan. Nem csak dísz, funkciója is van. Könnyelmű fiatalokról mesél, akik kilőtték, amikor még megengedték nekik. Fiatalokról, akik ma már nincsenek.
Jobb nem emlékezni.
A szomszédban néhány gyermek hazafias nótákat énekel, gyakorol a másnapi zeneórára. Egymás szeméből olvassuk ki, hogy ugyanazt érezzük. Mit is tudhatnának ezek a csepp emberek arról, amiről mi? Éveken át ültünk itt, gyönyörködtünk a tavaszban. Nyugalom volt, otthonosság, baromfiszag. Nagyszüleink idején még présház is állt az udvar alján. Ez sincs már.
A lakószobában ritkaságokkal megtömött könyvszekrény roskadozott a múltban. A falról a vén Ferencz Jóska olajalakja figyelte minden mozdulatunkat, néha mintha még ránk is vicsorított volna. A kopott bőrszék is eltűnt, pedig mesélhetne azokról a májusokról, amikor a fülemülék akkorát énekeltek, hogy nem tudtunk elaludni. Persze nem is akartunk, annyira boldogok voltunk 

2017. április 15., szombat

Párhuzamok


Bementem, üres volt.

Édes fülesbaglyom!

Tegnapelőtt megérkeztem a pályaudvarra, de te nem voltál ott, nem vártál. Nagyot csalódtam! Legalábbis egy pillanatig ezt éreztem. Ám a kín is hamar elmúlt. Eszembe jutott ugyanis, hogy te csak akkor követsz el ilyesmit ellenem, ha nyomos okod van rá. Valószínűleg hivatalos fogadáson voltál, vagy egy kihagyhatatlan megbeszélésen a polgármesterrel.

Sebaj, feltaláltam magamat, bár egykönnyen nem. A szolgálati járművel kicsit sok bajom akadt, de egy segítőkész, jóvágású fiatalembernek köszönhetően elintéződött. A valódi sokk akkor ért, amikor rádöbbentem, hogy nem is tudom, hol laksz, erről sosem beszélgettünk. Újabb csalódás! Ekkor ezt tanácsoltam butus fejemnek: jobb, ha nem esel kétségbe, hanem amilyen sürgősen csak lehet, találsz egy kézzelfogható megoldást.

Hallgattam az ösztöneimre, mint mindig, és bejártam a környéket. Halálosan sötét volt, mindenütt borostás képű mosdatlan csavargók ólálkodtak, de valami miatt nekik sem volt kedvük hozzám, nem bántottak. Bizonyára maguk közül valónak néztek (ezen meg sem lepődnék, ha igaz lenne). És amint a pályaudvar körül bolyongtam, észrevettem egy félig kiégett, elhagyatott házat. Ablakai ki voltak törve, ajtaját a szél csapkodta, amiből arra következtettem, hogy nem lakik benne senki állandó jelleggel, tehát nekem pont megfelel. Valószínűleg koldusok használják, amikor én nem járok erre. Bementem, üres volt. A konyhaszekrényt rögvest odatoltam az ajtóhoz, a használhatatlannak tűnő ágyat szétbontottam, darabjait az ablakra szegeltem. Előkerítettem a homályból egy lócát, egy háromlábú asztalt, kicsomagoltam. Nem volt nagy kunszt, hisz csak a legszükségesebbeket hoztam magammal. Szappant, rúzst, kalapot, kesztyűt, szemüveget, poharat, evőeszközt. Annyit csak, amennyi szükséges a túléléshez. Elhelyezem a tükrömet, a fésűmet, a parfümömet. Abban reménykedem, hogy mégis előkerülsz valahonnan, legyen minden kéznél. A hajam bozontos és ragacsos, arcomon meglátszik a fáradtság, szemem alatt szürke karikák. Így nem fogathattalak volna, annak tudatában sem, hogy te nagyon okosan nem adsz a látszatra. A szoba egyik sarkában összegyűjtöttem a szerteszét hevert szalmát, ráterítem a kabátomat, a törölközőmet, alá helyezem a retikülömet, és az egészen letakartam a csipkeszélű kendőmmel, amit hála istennek, magammal hoztam. Borzasztó, hogy még ez a páratlan darab is a hiányodat erősítette! Mivel könyvet nem akartam magammal cipelni (arra való tekintettel, hogy a te féltve rejtett zugodban úgyis találok kedvemre valót), a fényképeimet és a revolveremet helyeztem el az éjjeliszekrényen. Szerencsére gyertyát és gyufát találtam a lakásban, a világítással és a biztonsággal így nem volt gondom. A pongyolámat (a zöldet, amit tavaly húsvétkor vettél nekem) rászegeltem az ablakdeszkára, azt a látszatot keltve, hogy függönyöm, sötétítőm is van, mint egy valódi otthonban. Ezzel is megnyugtattam magamat, hogy zavarni senki sem fog ezek után, dolgozhatok nyugodtan. Miután a technikával elkészültem, szalonnát és kenyeret ettem paprikával, hagymát nem mertem, mert továbbra is abban reménykedtem, hogy betoppansz. Zabolátlanul vártalak, te őrült!

És miközben szelídül átkoztalak a nekem okozott gyötrelem miatt, elővillant, hogy az egyik fotográfiámon nagyanyám egy fényképezőgéppel működik. A helyszín ismerősnek tűnt, mamám kinézete alapján a datálás is sikerült, úgyhogy kíváncsiságomban felnyitottam reám tesztált naplóját, megkerestem benne a vonatkozó részt, amin aztán őszintén elámultam. Képzeld, te, nagy csacsi, a nagyanyám tudósításokból élt annak idején, éppúgy, mint én, és az első nő volt azok közül, akit Párizsban képeiért kitüntettek. Vajon miért maradt ez mindmáig titokban? Az az ötletem támadt, hogy a mesterműveiddel együtt kiállíthatnánk az övéit is, amennyiben rájuk találunk valahol (újabb ürügy a közös utazásra!). Nagy fogás lenne! Na de ezt csak a párhuzam kedvéért…

Túl sokat nem aludtam azon az éjszakán, pedig még egy marék mákot is elrágcsáltam.

Másnap korán reggel besiettem a postára, s feladtam neked ezt a sürgönyt.