„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2017. március 18., szombat

A víz szeretete



Úszástörténeti kiállítás nyílt a gyulai Tájvízházban

Gyulai vonatkozású sporttörténeti ritkaságok is megtekinthetők a gyulai Tájvízház legújabb időszaki kiállításán, amely március 17-től április 30-ig tekinthető meg a Városház u. 25. szám alatt.


A Hogyan tanultak meg úszni elődeink, úszásoktatás az őskortól napjainkig című tárlat anyagát a Duna Múzeum munkatársai állították össze az esztergomi Szent István Strandfürdő részére. Városunkba a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) kezdeményezésére és a Gyulai Várfürdő támogatásával jutott el. A gazdagon illusztrált tablókon a magyarországi fürdőkultúra fejlődésébe kap betekintést a látogató, a látványosan bemutatott időszak az őskortól a 20. század derekáig tart. Külön fejezetek foglalkoznak a nők részvételével és szerepével, illetve Gyula úszókultúrájának múltjával.


Nincsenek megjegyzések: