„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2017. március 11., szombat

Gyuri bácsi bekapcsolódásra intett


A bükki füvesember szerint a természet nem csap be

Közel félezren hallgatták végig Szabó Gyuri bácsi kétórás előadását a gyulai művelődési házban március 7-én, kedden este. A bükki füvesember elsősorban nekik mondta el: ne várják el másoktól, hogy helyettük éljenek egészségesen.

Az elsődleges szabály az, hogy magunk vigyázzunk az egészségünkre. Igyunk-együnk helyesen, mozogjunk rendszeresen, naponta izzadjunk legalább tíz percig, járjunk orvoshoz minél sűrűbben, és nem utolsó sorban: fogyasszunk gyógyteát. Együnk a kertből, vásároljunk magyar terméket, kerüljük a tápszereket, az adalékanyagokat, a műanyagot, nagy mértékben a mérgeket. És mindezeket mi tegyük meg, ne bízzunk abban, hogy a doki elmegy majd helyettünk sétálni, elvégzi helyettünk az időszakos vizsgálatokat, megteszi helyettünk mindazt, amit nekünk kellene. Vegyük kezünkbe az életünket, ne halogassunk, lássunk neki már húszévesen.

Gyuri bácsi a művelődési ház nagyszínpadán egyetlen asztal és néhány félliteres ásványvíz társaságában uralta a terepet. Előrehaladott kora ellenére fiatalos lendülettel tartotta meg előadását, amelyben azokhoz szólt leginkább, akik még mindig nem értik: a megelőzés a legfontosabb. Ne várjunk csodákat, annak ellenére se, hogy valóban léteznek varázslatos erejű növények, tőlünk nem is túlságosan messzire, sokszor csupán egy karnyújtásnyira, de hiába vannak ott, ha nem élünk velük. Inkább megvesszük és megesszük a bizonytalan összetételű külföldi gyorstermékeket, aztán teli hassal beülünk a tévé elé.


Nincsenek megjegyzések: