„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2017. március 16., csütörtök

Hazádnak rendületlenül


Az ELTE leánykórusa énekelt Gyulán nemzeti ünnepünkön

Az Erkel Ferenc Társaság Hazádnak rendületlenül légy híve című, 28. történelmi hangversenyét a Gyula város önkormányzata által szervezett március 15-i ünnepség keretében tartották meg. A városháza dísztermében a budapesti Musica Nostra Kórus a kettős Kodály-emlékév jegyében énekelt.

Somogyváry Ákos, az Erkel Társaság elnöke, Erkel Ferenc leszármazottja köszöntőjében elmondta, a meghívásukra Gyulára érkezett leánykar 1994-ben alakult az ELTE BTK Zenei Tanszékének hallgatóiból, Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy kezdeményezésére. Az egyetemi énekkar azóta számos hazai és külföldi eredményt ért el kitartó munkával és rengeteg jókedvvel.

A hangverseny Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című versének egyik megzenésített változatával indult, amely a hallgatóságot a 18. századba repítette. A költeményt Kossovits József csellista 1794-ben szerzett dallamával adták elő.


Nincsenek megjegyzések: